Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
nézőtérhez. Nincs ez másképpen Lengyelország határain túl sem. Beck és Maiina társulata nem véletlenül hordozza nevében a "theatre" szót; ugyanez érvényes az El Teatro Campesino-ra is. Még a vázlatos programokkal alkalmanként fellépő diákcsoportok vagy más társulatok /például New York utcáin, Berkeley vagy Princeton campusaiban, Chicago négernegyedeiben, angol és nyugat-német metropoliszokban/ is valamiféle intézményes címkével kell, hogy igazolják magukat. Az is igaz azonban, hogy ennek a hivatal által követelt címkének a használata többek között az előadás bizonyoa tulajdonságaiból ered; a rokonság /méghozzá közeli rokonság/ a színházzal vitathatatlannak tűnik. Ezért aztán - mint ahogy azt már korábban jeleztem - ezekben az esetekben érthető és jogos a "parateátrum" kifejezés használata. Igy tehát a paraesztétikai vonatkozások az intézményes vonatkozásokkal együtt hivják elő és tartják fent azt az izgalmas és fárasztó kétértelműséget, amit többek között Braun fejtegetéseiből ismerünk, és ami, mint visszatérő motívum meg-megjelenik . az új hullám, különösen a parateátrum alkotóinak önreflexióiban is. Ezért aztán a "nyitott művészet" jelszava éppen annyira érthető, mint amennyire sokjelentésü és teljesen rejtélyes. Nyitott - de mire? Az életre? Ezzel a világon semmit nem mondunk a legújabb művészeti törekvésekről. Egyébként a színházművészet - legalábbis annak legjobbika - mindig is magába szívta az élet értékeit. Nyitott, abban az értelemben, hogy ez eddig egymástól kőkerítéssel elválasztott művészeti ágak közötti határokat eltünteti? Ez már jobb válasz, minthogy a művészet egészét igyekszik befogni, beleértve minden müvet, tekintet nélkül műfajokra, fajtákra, művészeti ágakra. Ezzel a válasszal sem jutunk el azonban a dolgok lényegéhez. Jó megfigyelés, hogy ez a mozgalom az utóbbi évtizedekben érte el csúcspontját, bár sokkal korábban kezdődött, csak akkoriban még nem ásta alá az esztétikai sacru m értelmét. A művészet végülis úgy lehet "nyitott", hogy feloldódik az alkotó magatartásban, a közös cselekvésben stb. Igen, ez a változat felel meg a legjobban a jelenlegi helyzetnek, de tudatositani kell magunkban a továbbra is szokványos értelemben használt "művészet" fogalom törékenységét. Ez a formula egyébként igen világosan szemlélteti, merre tart az a vándorút, mely a szinháztól az esztétikán túli értékek felé vezet, s egyúttal azt is, hogy a parateátrum miért nem jut el ennek az útnak a végére. Ha az ember csatlakozik az alkotókhoz, akik ezt az utat járják, egy valami kétségtelen, mégpedig az a körülmény, hogy ők leszámolnak a művészet abszolút meg' 7?
