Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések

váltó erejébe vetett, mindannyiunkban ott élő hittel. ügy tűnik, egyre tudatosabban vallják /s velük együtt mi ia/, hogy a művészet megrázóan erőtlen a valósággal szemben, s legfőbb ideje, hogy az emberi lélek művész-mérnökeiről szóló emelkedett illúziót felváltsa a felismerés: hogy ez az illúzió tragikusan feleslegesnek bizonyulhat. Így, ha a kortárs alkotó kitart a megváltó tevékenységek felé forduló irányzat mellett, akkor az esztétikai eschatologia helyett egy másfajta, a politikában vagy a vallásban, a szokások elleni lázadásban vagy éppen a technológiai látomásban gyökerező eschatologiára szavaz. Térjünk most vissza a bevezető gondolatokhoz. Hogyan beszélnek a művészek, és milyen nyelvet beszélek én? Ebben a kétértelmű helyzetben, amit itt kihangsúlyoztam, az új expresszivitás alkotói /bár~ milyen formában/ rákényszerültek a viselkedés maximális intellektualizálására. Mindez arra vall - meggyőző és ellenőrizhető érvek kíséretében - hogy e folyamatnak messze nyúlnak a gyökerei, hogy a dadaizmusból, a konstruktivizmusból, Duchamptól, Klee-től, Kandinszkijtól, az Első Reform képviselőitől ered. Mégis, csak az ötvenes évek végén, amikor megingott, vagy élesebben fogalmazva, összedőlt az esztétikai értékek hierarchiája, mikor a filozófia, az esztétika és a kritika elvesztette hitelét, csak akkor vállalták magukra a művészek az önanalizis terhét. Nos, a konceptualizmussal, vagy, ha szélesebb értelemben vesszük, a meta-müvészet /vagy meta-anti-müvésze~ tek/ megjelenésével az egyik legfőbb - ha nem az egyetlen eszköz, amelyet a művészeti tradíciókkal, a környező világ hazugságaival és torzulásaival, és a saját magukkal folytatott kritikus párbajban használt. És aztán a művészet és az esztétika válságáról tűnődő filozófiai reflexió - paradox, de igazolható módon - ellentétes irányba halad, vagyis el kivánja vetni a puszta bölcsességet, s közeledni akar ahhoz a nyelvhez, amit az új hullám mai alkotói beszélnek, akik ahelyett, hogy magyaráznák és kommentálnák, előadják álláspontjukat ... "hitvallás" formájában. -A filozofálás persze nem mondhat le a fogalmi nyelvről, de szeretne - Husserlt követve - pártatlan lenni, szeretne megszabadulni az előre lefektetett elméleti konstrukcióktól. Ha napjaink müvész-lázadója keresztülment a nietzschei változáson - a teve- és oroszlánléttől a gyermeki létig, vagyis az alapjaitól megfosztott valóság szenvedés-tudatától a status quo-val és a deformált rabszolga-világban való részvétel elutasitásával vívott harcon át eljutott egészen az eredendő frissesség állapotában történő önmeghatározás kisérletéig, akkor a filozófus, aki a művész átmeneti 78