Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
vezetett, áll az élen ezek között. Hogy miért? Hiszen a new-yorki "Vageant Players" csoportnak is sikerült gyökeret eresztenie e metropolisz low East Side negyedében. Az El Teatro Campesino esetében azonban ezek a gyökerek sokkal mélyebbre nyúlnak és szívósabbak, minthogy az, amit az acto s-ban. és később a mitoa-ban. a kész forgatókönyvben, vagy az improvizációk során átadtak a nézőknek, mind hétköznapi életük, mind a lelkük mélyén szunnyadó rétegek legélőbb tartalma. A nézőket tehát berántották ebbe a "pszichikai örvénybe", s igy, a teljes rezonancia következtében az előadás aktiv társalkotóivá formálták őket. Az 1980-as sztrájkok első hullámainak idején az agit-prop ugyanolyan célzatosan hatott, mint amennyire a későbbi időszakokban az etnikai és vallási szimbólumok. /A Quetzacoatl, a Kereszt, mint a létezés egyensúlyának és a kozmikus erőknek a parabolája/. Az alkotócsoport közösséggé formálta az egész nagy csoportot, vagyis közelebbről: az előadásokban résztvevő parasztok csoportját. Tudom jól, mennyire fárasztó az olvasó számára az alkotók és csoportok efféle felsorolása, s mennyire keveset mond az általánosító jellemrajz. Nem állitom azt sem, hogy az itt felvázolt tipológia hibátlan. Már csak azért sem, mert végsőfokon nem könnyű meghatározni, mi determinálja az alkotócsoport közösségét arra, hogy mint kommunáról beszéljünk rőla /Gardzienice és Lucim például kételyeket ébreszthet bennünk, sőt, kell is, hogy kételyeket ébreszszen: vajon a kommuna fogalma e csoportok esetében adekvát-e/, és 8zért sem, mert a parateátrális vándortársulatok /és a független csoportok többsége ilyen életformát választott/, ha elmélyült kapcsolatot alakitanak is ki az adott közösséggel, ez a kapcsolat csak rövid ideig tart. Ugy Ítélem azonban meg, hogy a parateátrum valamennyi tipológiájának vannak gyengeségei, s ha már az ember nem akar erről a próbálkozásról lemondani, az a tipológia tűnik a legtalálóbbnak, amit én felvázoltam. Még kell finomitani rajta. A bemutatott fő csoportokat alcsoportokra kell bontani, meg kell mutatni az átmeneti formákat és az egymást keresztező jelenségeket. Nem beszélve arról, hogy ez a megközelítés lehetővé teszi a parateátrum értelmezését - a társadalmi kapcsolatokat rozsdaként vagy penészként belepő, s igy autentikusságukat megszüntető szertartás-szerü formákat kritizáló csoportoktól azokig a csoportokig, melyek a rituális közösséget keresik, s akarják visszaállutani, és amelyeknek közös motivációja a status qu o és a redukált személyiség elleni éles támadás azokig a kísérletekig, melyeknek célja, hogy felépül91
