Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
jön valami, amit testvéri közösségnek lehet minősíteni, s ami a saját "kommuna" megalapozásátél egészen a lehetőleg azonnal megszülető, vagyis átmenetileg a legközelebbi környezetet magába foglaló kapcsolatok kialakításáig terjed. Egyúttal ebben az állandó mozgásban, ami az egyéni alkotástól a globális alkotás felé törekszik, megmaradnak a szakmai distinkciók. Valakine k játszanak, még akkor is, ha' már elkezdődött a közös játék; kerülik az esztétikai távolságot, de az állandóan visszatér, mint a bumeráng. A parateátrum továbbra is a már emiitett kétértelműség foglya, de döntő dolog itt az az állandó törekvés, hogy ezt a kétértelműséget gyengítsék, vagy éppenséggel megszüntessék. A fentiekben hangsúlyozott "tól-ig" mozgás nem más, mint - ellenkulturális tevékenység által - bekapcsolódás az alternativ kultúrába; ez utóbbi nem türi az élet és a művészet közötti korlátokat, minthogy a dolgok értelmét egy olyan létformában látja, melyben a mulasztásokat és az élet hiányosságait nem kell művészi fikcióval kompenzálni. Igy kell hát értelmezni a parateátrumot - a B« Litwiniec reflexióiból szerencsésen kiemelt mottó ezt minden kétséget kizáróan bizonyltja. Végül, ez után a hosszú, de talán hasznos intermezz o után, melyben igyekeztem a parateátrum különféle változatait megkülönböztetni, viszszatérek az alapvető problémához: nem az a kérdés, hogy miért született ez a jelenség, s nem is az, hogy miként jelenik meg a művészet és nem-művészet között vibráló különböző formákban, hanem az, hogy mire jó. 3. A parateátrális tevékenység céljai és forrásai között a kapcsolat nagyon szoros. A mai, eltorzult világ elleni lázadás szülte parateátrum a romantikus lázadás örököse, a nietzschei koncepcióé, mely az eddigi civilizáció pusztulását hirdette, az irracionális elemek jelentőségét visszaadó filozófiáé, mely ismét hitelességgel ruházta fel a tragikus létélményt, de örököse a semmibe vetett lét egzisztencialista alapelvének is, amiből a heroikus ambiciók kényszere fakad. Ebből az örökségből a parateátrum valami mást is kifacsart: azt a tapasztalatot, hogy a világ megváltoztatható és megjavítható, hogy az ember legfőbb erénytelensége a passzivitás, hogy az ember egyoldalú, nyomorúságos fejlődését ki lehet egyensúlyozni, hogy a földön az emberi természetnek és a természet törvényeinek megfelelő módon is lehet élni. Ezeket az igazságokat frissebb keletű impulzusok is átszőtték és meg'erősitették. A közvetlen 92
