Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)
Stefan Morawski: Cim nélküli tűnődések
korszakunk sötétségén és világosságán át vezető zarándokútján tűnődik, egyszerűen társulni szeretne hozzá. Vagyis intellektuális intuíciójának segítségével ugyanezeket az egyszerű igazságokat szeretné felfedezni, a foghijas, terméketlen műveltséggel a közvetlenül megtapasztalt létezés feltárását szeretné szembeállítani, szeretné lerántani a leplet mindenről, ami ezt az értelmet elrejti vagy eltorzítja. íme, innen ered, hogy bizonyos körökben oly népszerűvé vált Heidegger és a kései Wittgenstein. Tőlem is idegen az a fajta műveltség, ami a szemiológiában, a szigorúan tudományos kultúrelméletben vagy a kategóriák modellizálásában keres támaszt, s igy a levezetéseknek abszolút módszertani precizitást és eleganciát biztosit. Nem áll szándékomban azonban a művészekkel párhuzamosan filozofálni, saját, mintegy mindenféle teoretikus nézőponttól megfosztott szubjektivizmusom /ami egyébként mindig kiterjed az általános emberi szubjektivitásra/ határai között. Mi marad hát nekem? Teóriákat gyárthatok, miközben az új hullám alkotói alkotnak. Es lehetőleg nem egzisztenciális távolságból /minthogy gondolataim és tapasztalataim megnyújtják és igazolják az általam kiválasztott alkotók önreflexióinak eredményeit/, hanem a szakértő távlatából, ami hozzájuk és önmagamhoz képest is megvan. Megkísérlem tehát bemutatni a kulturális áttörés /melynek tanúi és résztvevői vagyunk/ genetikai hátterét és funkcionális összefüggéseit. A rendetlenség korában a sensu stricto gondolati rend elérhetetlen, ahol mégis győzedelmeskedik, látszólagos rendet sugall. Nem szabad viszont a Logo st a körülöttünk zajló és minket magukkal rántó események martalékává tenni. Azt kell tehát megkérdeznünk - amit egyébként már meg is tettem a happeningről irt tanulmányomban -, hogy honnan ered az a határhelyzet, melyben benne vannak mindazok, akik a parateátrumot létrehozzák, akik szeretnék ezt a jelenséget megmagyarázni és strukturális kategóriákban megragadni, s ezen kivül még azt, hogy mi a régi értékek és más, részben már szintén megtestesült értékek között vibráló anti-müvészet értelme és funkciója. Egyszóval, legalább annyira az inside r , mint az outsider pozíciójából nem csupán arra teszek kísérletet, hogy megerősítsem és kiélezzem a megformált, vagy a művészi diskurzusból kihámozható általánosításokat, de arra is, hogy eltűnődjek azon, mi következik ezekből az általánosításokból, miért hoz izgalomba minket az extázis és az őrület, miért löki el az intellektust, hogyan próbálja az ember legyőzni a frusztrációt, és milyen utópisztikus megoldások vázolódnak fel. Röviden összefoglalva, ahhoz, hogy felelni tudjunk a kérdésre, mindenekelőtt teljességében át kell tekintenünk a mai ember helyzeté79
