Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Konstanty Puzyna: Mint a vakondok

A szinházban egyáltalán nem hunyt kl a lázadás; csupán eltűnt belőle az a tudatosan politikus irányzat, amit a Mozgalom hőskorában ez egész fiatal szinházat uralta, azt a benyomást keltve, hogy azonos a színházi lázadással. A Mozgalom azonban már akkor sokkal gazdagabb és változatosabb volt, sokkal több sikon haladt. Érintette az emberi tevékenység szinte minden területét, a szokásoktól a társadalmi jótékonyságig, a pszicho-szociális jelenségektől az egzisztenciális problémákig. És ráadásul áz egyes csoportok és irányzatok - nem egyszer ellentmondva egymásnak - gyakran csak az élet egyik kiválasztott területére összpontosították figyelmüket, majd kiszélesítették érdeklődési körüket, vagy átcsúsztak egy másik területre. Pontosan ez történt a szinházban, mikor eltűnt belőle a politikai vonal: az elhagyott színpadra másfajta lázadók léptek, akiknek a szinházhoz korábban semmi közük nem volt. A harcos publicisztikus-politikai szinház - tegyük hozzá az elhatalmasodó erőtlenség következtében halt ki. Ez lényegesebb ok, mint a rendőrség és a cenzúra elnyomása, bár némely országokban éppen ez volt a vég kezdete. A vég azonban elkerülhetetlenül bekövetkezett, ez a szinház ugyanis nem vette észre, hogy a politikai vita mindkét oldalról kialakitja a maga szükségleteit, és hogy e vitának közös nyelven kell folynia. Másképpen fogalmazva ez a szinház megtámadta a hivatalos kultúrát anélkül* hogy tudatában lett volna, maga is e modellen belül létezik. Nem fordult ellene, csak fecsegett. Ezért roppant össze: saját magához beszélt. Ugy tűnik, megfontoltabbak - és elmélyültebbek - voltak azok az irányzatok, amelyek egyáltalán nem bocsájtkoztak vitába. Egyszerűen működni kezdtek, mindenféle, számukra érdekes módokon. Elkezdték lerakni az ellenkultúra petéit, miközben a hivatalos kultúra talajában lassan ásták sötét, kanyargós járataikat. Nyugodtan, politikai zsivaj nélkül és kissé vaksin, mint a vakondok. Egészen addig, amig a látszólagos csendben és állóvizben, a hivatalos kultúra egyenletesre nyirt gyepén meg nem jelentek az "új szinház" porhanyós és alattomos buckái. Lehet-e még egyáltalán ezt színháznak nevezni? Természetesen igen. Elég, ha felsoroljuk e jelenségek közös vonásait, s máris észrevesszük bennük a Mozgalom nyilvánvaló folytatását. Az "új szinházat", úgy vélem, a következők jellemzik: 1. - A csoport autentikus és informális közössége a munka alapVető tényezője. 19