Késmárky Nóra: Lengyel parateátrális kísérletek a 70-es években (Színházelméleti füzetek 15., Budapest)

Jegyzetek Stefan Morawski "Cim nélküli tűnődések" c. Írásá-hoz

a kutatás menetére, közbelépett, ha szükség volt rá. A kutatás ele­inte játékos formában zajlott. Idővel azonban egyre több szerencsés "megtaláló" jelentkezett, és a játékot a féltékenységhez, az ellen­álláshoz, a lelkesedéshez, a felfedezéshez, a szerzéshez és a bir­tokláshoz kapcsolódó jelenségek kerítették hatalmukba. A kor ós a nem ez esetben nem számított, a gyerekek és felnőttek, meghívottak és véletlenül arra vetődők egyaránt engedtek a csábitásnak, nem tö­rődvén azzal sem, hogy az utcáról figyelik őket. A kutatás ideje a­latt a Hitelesítő Pont is működött, ahol a Második Csoport megvizs­gálta a köveket, s ha megállapította valódiságukat, megmérte és egy megszámozott tasakba helyezte azokat, mely en feltüntették a kő sú­lyát és fajtáját /.../, színét és a megtalálás dátumát. A fárasztó kutatás után, melyet siker koronázott, a megtaláló büszkén mutatta be kincseit, amik azután a tulajdonába kerültek. A földréteg 1975« március elsejére ürült ki. A kutatás folyamán 322 db drágakő került elő belőle. 30. 'Gardzienice* Szinházi Módszertani Központ /ld. Pawluczuk, Staniewski és Zielniewicz Írásait./ 31. Akciócsoport: Iaicim /Részletek Witold Chmielewski: Lucimi kultúra - Az új folklór küszöbé n cimü Írásából./ Az Akciócsoport lucimi tevékenysége a gyakorlatban igazol­ta a "Társadalmi művészet mint eszme" programot. Némely tekintetben még meg is haladta. Az, ami most Lucimban történik, alapvetően a licimiak és a mi közös erőfeszítésünk következménye, egyre inkább magán viseli a kultúrateremtő folyamat jegyeit, aminek eredménye a lucimi kultúra, amely igy nem egyszerűen a vizuális-plasztikus kul­túra keretei közé általunk átemelt szokások terméke. Az előre kió­kumulált "társadalmi művészet" helyébe, aminek megvannak a maga gyö­kerei a művészet rendszerében, olyan jelenségek lépnek, amiket "új folklórnak" nevezhetünk. A "társadalmi művészet" programja egyébként magában foglalja azt az igényt, hogy kilépjünk a művészet rendsze­réből. /.../ Az átmenet a művészet területéről a lucimi kultúra terü­letére fokozatosan következett be, jó néhány évig tartott. /.../ Eleinte /1977-től 1979-ig/ tevékenységűnk abból állt, hogy bevezet­tünk a lucimi valóságba különféle müveket-akciókat, amiket, bár a lucimi tények inspirálták őket, mégiscsak mi ültettünk át a müvé­126

Next

/
Oldalképek
Tartalom