Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)

Három Strindberg-dráma elemzése - Haláltánc

pen ez, a helyzet "létté abszolutizálása" menti meg a drámát a végletes szubjektivitásától, ill. emeli fel az egyedi pszichikai folyamatok drámailag kifejezhetetlen szintjéről általános - metafizikai szintre; ami a Strindberg utáni drámaírás legjelentősebb irányzataiban egyre dominánsabbá válik. És Így mutat a Haláltán

c az egzisztencialista drámán keresztül az abszurd drám

a felé. Mivel nem tartozik szorosan a témánkhoz, csak címszavakban utalok az abszurd drámát előlegező motivumokra, annak érzékeltetése végett, hogy a világkép, mely széttördeli a drámai formát, ezzel magát a dráma létét veszélyeztetve, hogyan tud mégis egy új formában megvalósuló drámaiságot kovácsolni, mely kijelöli a drámai forma változásának egyik életképes irányát. Beszéltem már arról, hogy az abszolutizált léthelyzet, illetve az ezt megteremtő összezártság, a "szük tér"-ből kibomló kompozíció már maga is abszurd vonás, ami már önmagában megszabja a drámai forma megvalósításának mikéntjét. A drámában ábrázolt léthelyzet az abszurdokból /főként a becketti abszurdból/ jól ismert "patt-helyzetnek" felel meg, ami statikusságot feltételez, melyben nem a megváltozá

s, legföljebb a válatkozá

s lehetősége van meg. Ez érzékelhető a dráma alapstruktúrájában, vagyis az emberi viszonyok szerkezetében: mint láttuk, valódi akciók nincsenek, melyek az alapviszonyt /Alice és a Kapitány között/ megváltoztatnák /emlékezzünk a drámai sors át értelmeződésére/, egyik sem győz vagy vészit, csupán átmenetileg, mivel egyikük végleges győzelme magát a drámai szituációt, a szituáció alapképletét /szerkezetét/ bomlasztaná fel; vagyi? érvénytelenítené azt, ami az egész dráma érvényét megadja. Ezért a drámában csak egyfajta mozgás: az örökös ismétlődés lehetősége adott. S ezért nincsen vég sem: mivel nem lehet vége, lezárulása /az előzőekből következően/ a darabbeli helyzetnek /az alakok élethelyzetének/, ezért nincs vége az életnek sem, mivel az alakok helyzete az egész életet jelenti, s igy metafizikai feltöltődésében az emberi létet. Mindez pedig drámai formaként csapódik le, ami megszüli azokat a tartalmi motívumokat, melyek később oly jellemzőek az abszurd drámára: az élet elviselhet etlenségét, 81