Kiss Eszter: Világkép és drámai forma összefüggése Ibsen és Strindberg műveiben (Színházelméleti füzetek 14., Budapest)
Összefoglalás
.játék /. Ez a világnézeti kettősség szinte minden életszférára kiterjedt Strindbergnél. Kétségei voltak saját társadalmi hovatartozását illetően, vonzódott a dolgozó osztályokhoz /anyja révén, aki cselédlány volt/, megvetette az arisztokráciát és az elnyomást, fiatal korában foglalkozott a szocializmus tanaival, s irtózott az egyéniséget gúzsba kötő és uniformizáló, a hatalmi rendszert megtestesítő oktatási intézményrendszertől - ahogy ez önéletírásából kitűnik. Ugyanakkor arisztokratikus-intellektuális beállítottsága miatt le is nézte - ahogy ő nevezte - az "alsóbb osztályokat", s a .társadalmi ranglétrán való fölemelkedésre vágyott. Kétségei voltak saját személyiségével kapcsolatban is, mely kétségeket.házasságai, és elhatalmasodó betegsége még gyötrőbbé tettek. Meg volt győződve felsőbbrendűségéről, de ezt az érzését állandó szprongás kisérte az önmagában való hit bizonytalansága miatt. Kettősség nyilvánult meg a nemek szemléletében, kiváltképp a nőről alkotott képében is: a nő egyszerre jelentette számára a vigasztaló, gyöngéd anyát, és az alantas, alsóbbrendű vámpir-szeretőt. A szenvedélyes, bigott vallásosság és bizonyosság csúcsairól az ateizmus mély örvényébe és a lét ürességének, az ember elhagyatottságának érzésébe esett, mig végül újra menedéket talált a vallásos misztikában. Az irodalmat és az 1rói tevékenységet hol megtagadta - kizárólag a természettudományoknak és az alkímiának szentelte magát hol pedig viszszatalált hozzá. S hogy miért teremthetett Strindberg maradandó életmüvet annak ellenére, hogy - ahogy ezt minden vele foglalkozó szakirodalmi mü hangsúlyozza - szinte minden müvében önmagát irta meg, ennek egyik fontos aspektusát találóan fogalmazza meg Birgitta Steene. Strindberg egy erős fókusz hiányát érezve önmagában, minden iránt gyanakvóvá vált, s személyisége egész életében feldarabolt maradt, de "képes volt drámaelméletbe és formába önteni bensőjét mint az emberi psziché változékonyságát, cseppfolyósságát."/!35/ Az Infemo-válság évei után Énjének e "cseppfolyósságát", vagyis ön- és világszemléletének ambivalenciáját elfogadva találta meg végül a világlátásával adekvát művészi formát. 104
