Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)

Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai

élő tartalmait mozgósítja, aktivizálja és nem azokhoz szél, nem azokra irányul igen nagy erővel. A magányos, nem nyilvánosan történő befogadás sokkal inkább aktivizálhatja a magábanvalóként létező, de úgy valójában létező tartalmakat. Mindezt úgy is fogalmazhatjuk, hogy a szinjáték -ugyancsak az emiitett tényezők ontológiai státusza miatt - sokkal inkább kell, hogy a "mi ügyünkről, a mi esetünkről" szóljon. Ismeretes, hogy ez a terminus Lukács Györgynél a műalkotások fennmaradásának okait magyarázó terminus, mert ha arról beszél a mü, akkor rögzítődik az emberi nem öntudata fejlődésének adott foka. A szinjáték, a magas művészi szinten megvalósuló szinjáték éppen ezt az öntudatfokot az adott pillanatban prezentálja, méghozzá nyilvánosan; és éppen azon a módon prezentálhatja, hogy a magáértvaló tartalmakat a számunkravaló szintjére hozza. Ebben rejlik hatásossága, szépsége és jelentősége is. De esek akkor valósul ez meg, ha valójában a kor tartalmait ragadja meg; s nem a művésznek saját partikularitását, amelyről hiába hiszi, hogy kortartalom, ha nem ez. Az előzőekből következik, hogy a színjátéknak kétféle aktualitása van. Egyfelől e művészi, metaforikus aktualitás, amely még kortárs dráma esetében is metaforikus aktualitás* Másfelől, éppen, mert a műalkotást élő, eleven emberek formálják meg a jelenidőben, a jelenidő aktualitása is érvénybe lép, és ez is kétféle módon. Egyfelől ez is metaforikusán, vagyis pl. a szöveghordozta jellemnek a színészi megformálásban érvényesülő metaforikus, művészi aktualitásában; másfelől azonban a legteljesebben konkrétan, hiszen ezt a metaforikus aktualitást az előadás jelen idejében konkréten kell megformálni. A szinész és a szinjáték művészete pedig megjelenik egyfelől a színészi alakításnak, a szinjáték teljes világának az adott korhoz kötött metaforikus aktualitásában, másfelől az előadás jelenében megvalósuló konkrét aktualitásában. A művészetnek ez a szintje nincs és nem is lehet benne az irott drámában. Azonban potenciálisan, lehetőségként benne kell lennie. A szinész ezt a potencialitást kizárólag a jelen-