Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai (Színházelméleti füzetek 13., Budapest, 1985)
Bécsy Tamás: Egy színházelmélet alapvonalai
kor valóságából, arra alaposra fordíthatja át manifésztté. Ezért voltaképp ugyanazt teszi, mint amit pl. - ebben az Összefüggésben - az Író. Az Íré ls azt teszi, hogy abból a valóságanyagból, és önmagának ehhez az anyaghoz való viszonyából formál a maga eszközeivel műalkotást, amelyben a művészi világképpé való megformálás lehetősége potenciálisan benne van; ezt a lehetőséget teszi manifésztté. Á szinész és a szinjáték a drámában potenciálisan meglévő aktuallzáciőra való lehetőséget manifesztté teszi, ám ezt nem teheti mással, mint a maga korának a valóságból merített tartalmakkal és formákkal. A szinjáték ezért - és most eredményeit és nem kiinduló alapjait tekintve, mint ennek a vázlatnak az első részében - önálló művészeti ág, s igy kerül egyenlő társként a többi művészeti ág mellé úgy, hogy specialitásait is meghatároztuk. Ugyanakkor: igen nehezen illeszthető össze a szövegben megjelenő világszerüségnek a maga korával meglévő szoros kapcsolata a szinjátékban megjelenő kétféle aktualitással. Ugyanis a dráma világának összeillesztése a szinjáték kétféle aktualitásával azt jelenti, hogy két művészi világképet kell összeilleszteni. A régi dráma világának összeillesztése a színjátékéval csak gyakorlatilag nehezebb, mint a kortárs dráma világának az összeillesztése a szinjáték aktualitásaival. A probléma elvileg ugyanaz. Mindezek azt is jelentik, hogy a szinjáték világképe, mondanivalója ontológiai szükségszerűségből ered ez aktuális történelmi-társadalmi valóságbólt és hogy ezért a szinjátékban két művészi világképet és művészi közlést kell e jelentések szintjén homogenizálni. A dráma és a szinjáték tehát két különböző művészeti ág münemei. Az egyik kizárólag nevekkel és dialógusokkal, vagyis verbális eszközökkel épiti föl a maga világszerüséget; a másik olyan világszerüséget hoz létre, amely a dráma verbális eszközökkel felépített világaaerüsógére a maga jelenkora valóságának a dráma által kivánt metakommunikációs szegmentumát épiti föl. Mivel nem verbálisan mindig és kizárólag csak a
