Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács

szubjektivitása objektiválódik - nemcsak annyiban, hogy a műalkotás létrehozatalának feltétele is az volt, hogy a szub­jektum és objektum egysége aktivan, dinamikusan létezzen /mert a passzív állapotszerüség - miként ilyen nem létezik, ugy nem is hoz létre semmit sem/, hanem annyiban is, hogy a szubjek­tum /azaz immár szubjektum-objektum/ ujabb objektiválódása magába a valóságba is mélyebben hatol be, mélyebben ismeri meg /azaz a művészet szubjektum-objektuma beépül az objektumba/, és ugyanakkor a létrejött műalkotás mint o.bjektiváció /azaz objektum és szubjektum ujabb egysége/ egyszersmind az emberi szubjektumnak is ujabb része lesz stb. 0 5 IX. Az "esztétikai utópizmus" gondolata vezette el Lukács­ot a következő megállapításhoz: "A mű azt jelenti, hogy van egy világ, van egy tökéletesen harmonikus, önmagában zárt, boldogító totalitás. Ez a világ egyfajta utópia, mely minden­ben megfelel sóvárgó, vágyakozó valóságunknak, a mű pedig va­lami konkrét,, individuális." 8 6 Ez a tétel szorosan kapcsoló­dik Lukács eddig elemzett gondolataihoz, mindenekelőtt a zárt, logikailag egynemüsitett forma foga lomhoz. A "tiszta forma" gondolata, az empirikus világgal való radikális szembefordulás vágya vezette el ugyanis Lukácsot oda, hogy az esztétikai mű­ben zárt világot lásson, amely minden külső támasz nélkül képes megállni. A heidelbergi esztétika és művészetfilozófia legelején egyetértően hivatkozik Gottfried Semperre, Alois Riegl-re, Konrád Fiedlerre és Adolf Hildebrandra, azokra a gondolkodókra, akik éppen a műalkotás csak belülről való meg­szervezettségét hangoztatták, és kijelenti: "A művészet mint 'kifejezés' önmagában önállótlan, transzcendólódó esztétikát követel", majd igy folytatja: "az esztétika autonómiáját csak a műalkotás mindenfajta 'kifejezéstől' való határozott és éles elválasztása teszi lehetővé; hogy ahhoz, hogy megérthea­-sük a mű létezését, egészen saját törvényszerűséget kell tu­87 ' lajdonitanunk neki." Az eddigiek alapján is világos azonban, hogy az esztétikai szféra autonomitásának hangoztatása Lukácsot nem az objektum 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom