Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács

embertelen /mert embernélküli/ etika. /Csak zárójelben utalhatunk rá, hogy az öreg Lukács realizmus- és visszatükrözéselméletének számos buktatója ide, a művészet ontológiai és ismeretelméleti viszonyának e fiatalkori tisztázatlanaágához vezethető vissza./ V. Lukács természetesen túlságosan szerette a művészetet, semhogy egy uj világ és egy uj etika igézetében lemondott volna róla. Ugyanakkor megtalálta azt a formát, ami az általa követelt "nagy stilus" eszménye felé közeledett. Ez a forma a dráma formája: "a dráma önmagénál fogva szubsztanciális, és e szubsztancialitásból eredően kerek kozmosza nem ismeri az egé8z és a részlet ellentétét, az eset és a tünet szembeéllésát: a létezés a dráma számára kozmosz-szerű léte26 zést jelent, a lényeg megragadását, teljessége birtoklását. Lukács egyszersmind megfogalmazza azt is, hogy mivel szemben van szüksége a drámára: 'Az élet fogalmával viszont nem jár együtt teljességének szükségszerűsége, az élet éppúgy tartalmazza valamennyi önmagéban véve önálló lény viszonylagos függetlenségét minden rajta tulmutató kötöttségtől, mint a kötöttségek ugyancsak viszonylagos elkerülhetetlenségét és nél27 kűlözhetetlenségét. A dráma jelentette számára a stabilitást, amely nemcsak szilérd fogódzót biztosit a széteső világban, hanem amely egyszersmind a polgári világ empíriájából is kivezet. A regénnyel szemben éppen ez vonzotta Lukácsot a drámában: "Az epikában az embernek az életben adott jellere, empirikus énje vélik formává /eposz, regény/, vagy pedig a cselekmény olyan, hogy céljaira szükkéges és elégséges valamiféle azimbolikus lerövidítés az empirikus énről /novella, mese/. A dráma ezzel szemben a forma formája: kiindulópontja és anyaga, stilizólnivalója nem mé8, mint a jellem legmélyebb és legkonkrétabb formája, a jellem ideája: az intelligibilis én. A dráma különféle tipusai kőzött ezért vetette el azokat, amelyekben a miliő vagy a finom megfigyelések sora jut uralomra /Gárdonyiról vagy Emil Strauasról irott kritikái bizonyítják ezt/, és a stilizáltság, illetve a szimbolikus 40