Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. ÁLTALÁNOS MEGKÖZELÍTÉS - Főidényi F. László: A fiatal Lukács
is egyszerre objektum és szubjektum /hiszen a tárgy elsajátítása őt magát is tárgy-szerüvé tette - önmaga számára is, mások számára is de ezáltal szubjektumát is differenciáltabbá és árnyaltabbá/. A szubjektum és objektum viszonyénak történelme az elsajátitás /mert az elsajátítás történelem, és viszont/, és a démonikus fogalommal utal Goethe ennek egyik alapjellegzetességére: arra, hogy az ember és a tárgyi világ viszonya sohasem harmonikus, hanem mindig problematiku s, mert sem a szubjektum nem ismerheti meg önmagát végérvényesen /vonatkozik ez egyaránt az egyedi és a társadalmi szubjektu mra/, sem az objektum nem tárható fel és sajátítható el végl egese n. A démonikus egyaránt jelenti a kiszolgáltatottságot és uralmat, a szubjektumnak is és az objektumnak is az oldaláról. Goethének, vagy kiváltképpen Thomas Mann-nak a művészete csupán konstatálja, de nem értékeli ezt. A polgári világgal együtt Lukács nem véletlenül akarja végső soron a démonikus fogalmát is kiküszöbölni, hiszen egyfelől a negativitáshoz köti /megfeledkezve arról, hogy a démon nem jelent feltétlenül gonoszt/, másfelől pedig látja, hogy sz elmosódottságok, áttünések, kétértelműségek, relativitások gyökerére bukkant itt. Ám amikor például az impresszionizmus elmosódottsága, konturnélkülisége ellen lépett fel, akkor szem elől veszítette azt, hogy ontológiailag - a mü létezésének szintjén - a műalkotás nem fejthető meg végérvényesen, hanem mindig kétértelmű, s hogy a művészet többek között éppen a démonikus elemnek köszönheti létét - és ezáltal magát a művészetet kérdőjelezte meg. A meghatározatlanság, a démonikus a művészet ontológiai kategóriája, azaz Monet-ban ugyanugy jelen van, mint a "nagy stílust" kereső Cezanne-ban vagy Giottóban. A fiatal Lukács slapvető tévedése abban jelentkezett, hogy a démonikust megformálási módnak /"ismeretelméleti kategóriának'/ tekintette, és ennek megkérdőjelezése szükségszerűen a művészetnek mint olyannak a megkérdőjelezését vonta maga utón. Ha a nagy stilus valóban azt jelenti, hogy el kell hsladni minden mellett, ami az embert tulajdonképpen érdekli, akkor s nagy stilus már nem művészet, hanem egyfajta vallás, 39
