Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)

II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében

bármilyen vehemenciával is cseleied jenek annak nevében, bármennyire is azonosulnak azzal, végső soron mégis marad valami idegen, ami a külvilághoz köti /Posa márki/. A dráma kompozíciója kerül veszélybe azáltal, hogy ember és sors már nem választható szét egyértelműen'. Bizonytalanná válik a sors kivülről jöttsége, felborul az egyensúly ember és külvilág között, nem tudni, mennyiben tevője az ember a tettének. Az ember centruma - cselekedeteinek mozgatórugója - kifelé tolódik. Az embereket meghatározó absztraktumok általában valamilyen konkrét szociális helyzettel vannak összefüggésben, igy az emberek cselekedetei többnyire társadalmi helyzetük függvényeiként jelennek meg. A drámai ember autonómiájáért folytatott küzdelem kompromisszumos megoldásai után Hebbel, "az uj dráma legnagyobb teoretikusa" vonja le az uj élet okozta probléma konzekvenciáit, és a dráma centrumát az emberen kivül keresi. Igy jut arra a következtetésre, hogy a modern drámában a háttér elválaszthatatlan az embertől, hogy a szituáció uralkodik a karakter fölött, és a tett tevője fölött. Kifejezheti-e még a drámai forma az uj életet? Formálhatók-e ugy az uj élet tényei, hogy drámában kifejezhetők legyenek? lukács határozott igennel válaszol: "csak az egymással szembekerülő erők honnan származása változott meg, maguknak az erőknek nem kellett annyira egyenlőtlenekké válniok, hogy már ne lehessen többé dráma", "...amig van elég dinamikus erő benne /az akaratban - Ui J"./, hogy életre-halálra menő, az egész életet jelentő küzdelemre képes legyen, addig még lehetséges dráma." /99. o./ Mivel az ember akaratának igen kis szerep jut a cselekedetekben, a küzdelem mindinkább az ember belsejébe húzódik, lelkivé válik, lényegét már nem cselekedeteiből ismerjük meg, hanem abból, amit elmond. Attól a pillanattól kezdve, hogy elindította a cselekvést, többé már nem uralkodik rajta. A tett megindítójától függetlenül, feltartóztathatatlanul megy a maga utján. Az ember pedig nem tehet, mást, mint hogy végigcsinálja azt, amit elkezdett, amihez már -talán semmi köze sincsen. "Ez a drámai konfliktus absztrakt volta. Az, 144