Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében
mester/, de a nézőkre ez hat a legerősebben. A halál szimbolizálja legmaradéktalanabbul annak a világnak a végét, amelyet a hős képviselt. "A nagy öldöklés szimbóluma a nagy világöszszeomlásnak, ami éppen a dráma tárgya; a dráma vége annak a világnak a végét jelenti." /50. o./ Dráma és tragédia legbensőbb összefüggésének megfogalmazása már előlegezi Lukács későbbi tanulmányának, A tragédia metafizikájá nak az itteninél sokkal tágabb értelemben használt alapgondolatát, hogy a tragikus élet az egyedül autentikus élet: "A tragikus élmény az egyetlen, ami bár csak része az egésznek, mégis az egészet jelenti: az egyetlen, ami szimbóluma lehet az egész életnek. A tragikus ember az egyetlen emberfajta, aki életének egy kalandja által szimbolizálható." /'50. o./ A dráma elvont formai meghatározása után Lukács azt vizsgálja, milyen feltételek mellett, milyen korokban lehetséges dráma - a dráma szociológiáját. Már a dráma alapmeghatározásánál emiitettük, hogy annak minden tényezője ki van téve az idő változásainak" A dráma szociologikus meghatározottsága logikusan következik a dráma formai követelményeiből: a hatás, a dráma anyaga /tipikus megtörténések/, a világnézet fogalmából. Ennek alapján Lukács abban a kérdésben, hogy léteznek-e drámai virágkorok, határozottan amellett foglal állást, hogy léteznek? A nagy drámairó zsenik sohasem elszigetelten, minden előzmény nélkül alkották. Igen határozottan megállapíthatóak azok a feltételek, amelyek kedvezően hatottak tehetségük kibontakozására. A dráma létfeltétele, a szinház, egy "eleven, érzéki kulturáju szinpad" megléte és egy bizonyos világnézeti közösség iró és könönség között olyan, amely az életet egymással kibékíthetetlen erők formájában érzékeli. Szinház csak akkor lehetséges, ha az erkölcsök, a politikai élet stb. terén bizonyos fokú szabadság uralkodik, az emberekben pedig megvan a képesség az élet élvezésére, az igény arra, hogy gyönyörködjenek az emberi test, mozgás, hang szépségében. Amikor létezik egy olyan társadalmilag kialakult általános jelentéssel biró gesztusrendszer, amely mind a színjátszásnak, mind a közönség befogadásának alapja. 137
