Bacsó Béla – Földényi F lászló: A fiatal Lukács dráma- és művészetelmélete. (Színházelméleti füzetek 11., Budapest, 1979)
II. A DRÁMA ELMÉLETE - Ungár Julia: A forma küzdelme az élet ellenében
delemben az embernek mindig el kell buknia." /35. o;/ Lukács a dráma anyagi követelményei elemzésének eredményeképpen jut el ahhoz a gondolathoz, hogy a tökéletes dráma csak tragédia lehet. Ettől kezdve dráma és tragédia azonos fogalmak és ezzel a modern dráma számára még magasabbra állitja a mércét. A drámának az egész életet kell ábrázolnia. Stilizálás! elvei, hatásának körülményei, a rendelkezésre álló eszközök nagyon megnehezítik ezt a szándékát. Ezekből a nehézségekből adódik az a számos paradoxon, amely a drámát a legapróbb részletkérdésekig áthatja. Stilizálási elvei, külső körülményei /rövid idő alatt kell lejátszódnia/ az absztrahálás irányába viszik. A tömeghatás elve viszont megkívánja az érzékletes, közvetlen szimbólumokat. Hogyan ábrázolhatja mégis a dráma az egész világot? Hogyan jöhet létre a drámai világ egyetemessége? Lukács válasza: csak formailag. Az élet végt elen, a dráma viszont szigorúan zárt forma. A dráma anyaga csak az lehet, ami mindkettőjükben közös, a dolgok egymással való bonyolult összefüggései. Az életben persze ezek az összefüggések szétfolyóbbak, nehezebben észrevehetőek. A drámában viszont jelentőségüket fel kell nagyitani, a dolgok itt kérlelhetetlen szükségszerűséggel következnek egymásból. "A drámai jelenségeknek nincs más valóságuk, mint kapcsolatbanlétük, és más kapcsolat nem képzelhető itt el, mint a kauzáli s." /38. o./ A kauzalitás azonban inkább a modern dráma találmánya. A görögöknél a mitológiai megtörténések evidenciák voltak a kor nézői számára, igy ott a mindenáron való megokolással nem kellett annyit bajlódni. És Shakespeare, aki Lukács számára az igazi eszményt jelentette, szintén nem kauzálisan szerkeszt. Maga Lukács mutat rá erre már a dráma-könyvben: "...a világ egységesnek látása nem racionális oksorok formájában történik." /140. o./ A Shakespeare és a modern drám a cimü tanulmányban pedig részletesen ki is fejti, hogy Shakespeare és kora számára nem létezett az az egységkövetelmény, ami a modern korban. Ő nem érzi parancsoló szükségszerűségnek a motivációt, nem fontos neki a "dolgok pragmatikus összefüggése". Lukács önmagával kerül ellentmonásba, mikor a kazuzalitást az elvont drámai forma 133
