Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A színházesztétika jelentősége

csönhatásban maradt vele és a többi művészetekkel is. à sziné­szet és a szinjáték művészete mindenkor a gyakorlati életből táp­lálkozik. A gyakorlati élet törvényszerűségei a művészetben az esztétikum törvényszerűségeit követve világosabbá, felis mérhetőb­bé, a társadalom és az egyén tevékenységében hasznosithatóbbá, tipikussá nemesednek. Az esztétikai törvényszerűségek a művé­szet alkotásait belső színjátszással befogadó, elsajátitó közönsé­gen át hasznosithatóan beleömlenek a mindennapi gyakorlatba, szinte feltűnés nélkül jobbítva, gazdagitva, eredményesebbé téve az egyének és a társadalom tevékenységét. A közvetlenül érzékelhetetlen köLvetlen érzékeltetése szemé­lyes testi cselekvésekkel alaptörvénye a színjátszásnak, de - mint mondottuk - önmagában nem művészet. Ahhoz, hogy a színjátszás művészetté váljék, más nélkülözhetetlen feltételek és tényezők szükségeltetnek. A művészi minőséget az határozza meg, hogy mit, milyen tartalmat, és hogyan, milyen hatékonysággal eleve­nít meg élményfakasztó érzékeltetéssel a színjátszás színpadon és ennek nyomán a mindennapi életben. A gyakorlatban tevékenykedő ember általában - de nem kizá­rólagosan - önmaga benső tartalmait, törekvéseit, érzés- és gon­dolatvilágát érzékelteti. Privát életében rendszerint a maga nevé­ben, önmaga képviseletében cselekszik, tevékenykedik. Mihelyt azonban embertársai számára fontos, különösen társadalmi jelen­tőségű feladatot old meg, már más ember nevében, mások képvi­seletében is cselekszik, tevékenykedik - anélkül, hogy saját egyé­niségét elveszítené. Ilyenkor életszerepet játszik, helyeseb­ben átél, a tanár a katedrán, a szónok az emelvényen, az orvos a rendelőben, a tisztviselő az irodában stb. Az életszerep "ala­kítása", átélése nélkülözhetetlen tényezője életünknek, viselkedé­sünknek, de önmagában ez sem művészet, és életszerepet is le­het hibásan, hamisan, gyatrán, károsan is játszani. A színját­szás művészetének egyik alaptényezője a képzeletbeli cselekvések testi érzékeltetése: a szerep. Azaz, amikor a szinjátszó be­lehelyezkedve egy vagy több másik ember személyiségébe, logi­kusan elképzeli és érzékelhetően végrehajtja a "másik" cselekvé­seit, mintha saját egyéni cselekvései lennének.

Next

/
Oldalképek
Tartalom