Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)
A színjáték-egész világa
A s zinj átékeg észt létrehozó különféle tevékenységű művészek közül csak a szinész vesz részt személyében a szinpadon lejátszódó cselekményfolyamatban. Csupán a szinész művészi tevékenységét, a szinészalak színjátszását látja és hallja a játszó ember személyétől elválaszthatatlanul a közönség. A többi alkotó művészi tevékenységét, belső színjátszásukat csak közvetve fogja fel a néző, csak az alkotók személyétől különvált tárgyakban rögzitett vagy látható-hallható folyamatokban érzékelhető alkotásokon át, sőt, mint már előbb emiitettem, az egyik szinjátékalkotó tevékenységének eredménye legtöbbször egy másik szinjátékalkotó tevékenységének eredményében érzékelhető. A drámairó szövege a szinész beszédében, szóbeli cselekvésében elevenedik meg, a rendező elgondolása a szinész játékában,' a tervező díszleteiben és jelmezeiben válik érzékelhetővé. (Természetesen a színésznek, a tervezőnek is szüksége van a rendező elgondolására, hogy a kapott feladatokon át meghatározott irányban bonthassa ki és valósithassa meg egyéni elképzelését.) A s zinj áték-egésznek nem mindegyik fajtájában találjuk meg a szinjáték minden összetevőjét, minden külön foglalkozássá alakult szinjátékalkotó és megvalósító tevékenységet. Az emberiség történelmi fejlődésének kezdetén az osztatlan ősközösség színjátékszerű összmüvészetében minden művészi összetevő és alkotóelem együtt található, minden alkotv> és megvalósító tevékenységet a színjátszók egyesítenek magukban. A színjátékban részt vesz az egész törzs minden felnőtt tagja, ugyanazok a játszók és a nézők is, akik játszanak, játék közben egymást nézik. A játszó-nézők egységes csoportja csak a társadalmi munkamegosztással válik külön két táborra: színészekre és közönségre. A szinjáték-egészt, a műalkotást kezdetben a játszó-nézők egységes csoportja hozza létre a közösség gyakorlatában kialakult (preformált) életanyagból, életszövetből, és ez a műalkotás lényeges vonásaiban nemzedékről nemzedékre hagyományozódik élőszóban és élő cselekvésben. A szinjátszó-nézők maguk alkotják ujjá, ismétlik és variálják a közösség létfenntartó gyakorlatától elválaszthatatlan s zinj áték-egész eket. Később alakul ki mindenekelőtt a vezető, irányító, megújító rendező önállósuló tevékenysége, aki a szinjáték-egész betanítója, a játék ujjáalkotó "tervező"-je és a főszereplő. Még később válik külön tevékenységgé a szöveg és a zene megalkotása: a drámaíró és a zeneszerző művészete. 39
