Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)
A színházesztétika jelentősége
sét. A dal zenéje nem művészi alkotó tevékenység terméke? Vagy Muszorgszkij zenemiíve egy kiállítás képeiről? Az ilyen több művészeti ágat és két vagy több műalkotást ujabb egységben szintetizáló művészeti termék a kettős vagy többszörös tükrözés esztétikai törvényszerűségeit követve teremt uj műalkotást a belső és külső színjátszással uj müvet alkotó komplex színházművészet, és ezen belül a színész művészete is. A közös szinházmüvészeti produkciónak, minden egyes színházművészeti alkotó esztétikai termékének két forrása van. Az egyik a drámairó, a szerző müve. A másik a szinházmüvészeti alkotók saját élményeit, közvetlen élettapasztalatai az érzelmeikkel, gondolataikkal és törekvéseikkel véleményezett valóság, amelyet ujjáalkotnak a színjátékban minduntalan, értékelőén, produktivan, tehát alkotóan szembesitve és szintetizálva az író müvével. Másodszor: a szinházmüvészeti produkciónak, a teljes színházi műalkotásnak nem minden tényezőjét rögzíti színdarabjában a drámairó, csak a dráma alakjainak, szereplőinek szövegét, és ebből feltárhatóan a cselekmény menetét. De sem a szereplők külsejét, sem mozgásukat vagy alakjukat, cselekvéseik mikéntjét nem irja le. Legfeljebb utalásokkal, a szereplők egymásról alkotott szubjektív véleményével érzékeltetik beszédszövegükben. Harmadik Richárdról bevezető monológjában megtudjuk, hogy púpos, sánta és biceg. Ophélia azt mondja Hamletről, hogy minta egy szoborhoz, Hamlet anyja viszont azt mondja róla, hogy tikkad, mert kövér (ugyanis Burbage, Hamlet szerepének első alakitója testes személyiség volt). A beszédszövegekből hiányzó információkat az előbb emiitetteken kivül a diszletre, a jelmezre, a kellékekre stb* vonatkozókat is, az utóbbi évszázadokban a szerzők un. instrukciókba, szerzői utasításokba igyekeznek foglalni, (Shakespeare nem használt szerzői utasításokat). De ezeket az instrukciókat csak módjával szabad figyelembe vennie a színésznek, a rendezőnek, a tervezőnek, hiszen az instrukciók a szerzők felszínesebb vagy alaposabb s zinpa dis meretétől függenek, és csak azokra a szinjátokformákra vonatkoznak, amelyeket a szerző szinházi tapasztalataiból választott a saját korában, (ezért is avulnak el a leghamarabb az Összes színpadi tényezők közül a külső szinjátékformák).