Hont Ferenc: Kis színházesztétika (Színházelméleti füzetek 10., Budapest, 1978)

A színházesztétika jelentősége

Végül: a szinjáték olyan komplex művészet, amely egyesiti magában különböző művészi tevékenységű alkotók termékeit, alkotásait, a többi művészeteket, tehát az irodalmat is. De nem olyan módon, hogy a különböző fajtájú művészeti alkotások egyszerűen összeadódnak, egymás mellé helyeződnek benne. A színjáték nem különböző fajtájú és jellegű művészeti alkotások, a színdarab, a zene, a szinészi alkotás, a megvalósult rendezői látomás, a diszlet, a jelmez stb. statikus mennyiségi összege. Nem. A szinjáték komplex, szintetikus művészetének alaptörvénye, hogy az egyik színjátéka lkot ó tevékenysége teljes egészében mindig más szinjátékalkotó, illetőleg szinjátékalkotók viszonylag önálló részmüvén, egyéni alkotásán át érvényesül, és válik müegésszé. A drámaíróé a színészek játékán, a rendezői produkción át. A rendezőé a szerző színdarabján, a színészek játékán, a tervezők tárgyi műalkotásain, a színészeké a drámán, a szövegen, az énekelt zenén, a rendezői kompozíción át stb. És mindegyik ezeken át a valóságnak ugyanazokat a mélyebb összefüggéseit és törvényszerűségeit formálja érzékelhetővé, transzponálja előbb képzeletében, azután a szinpadon a mindig változó közönség számára. Minden szinjátékalkotó művésznek az a közös feladata, a szerzőnek, a színésznek, a rendezőnek, a tervezőknek egyaránt, hogy alkotótársai művészi tevékenységén át a valóság mélyebb összefüggéseit és törvényszerűségeit elevenítse meg, a közönség belső tevékenységét az emberiség fejlődésének irányába aktivizáló hatás lehetős egekkel. Az egyenrangú szinjátékalkotók művészete egymást átható többszörös tükrözés és egységes hatásra törekvő közös változtatás. Amikor azonban a szinész és a rendező művészetének alkotói rangját valljuk, korántsem adunk igazat azoknak a színházművészeknek, akik az emberiség fejlődését szolgáló igazi drámaíró müvének lényegétol eltérően vagy vele szemben igyekeznek egyéni elképzelésüket érvényesíteni. Megtehetik ugyan, de a tisztesség ilyenkor azt kívánná, hogy kinyomtassák nevüket a címlapra, mint átdolgozóét vagy társszerzőét, ahogy Brecht tette a Corlolanus átdolgozása esetében. Az iró is, a szinész és a rendező is felelős saját alkotásának valósághűségéért és művészi hüsé-