Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

rontsák, hanem fokozzák, egyszóval, a mozgás, és a beszéd centiméterre és tizedmásodpercre kidolgozott ritmusát teszi szükségessé. Ez a színjátszás nálunk szokatlan, szinte ismeretlen, és aprólékos kimunkálására soha sincs elég idó. - Ön szerint mi jellemzi darabjai stilusát? - Minden darabomban reális, sőt naturális cselekményt próbálok valamiképp megemelni, úgy, hogy önmagán túlmutató többletjelentést hordozzon. Dialógusaimból tudatosan hiányzik min•denfajta költészet; hangsúlyozottan köznapi, naturális hatású nyelvet használok. Ezért sajnos gyakran előfordul, hogy darabjaimat naturalista szinmünek olvassák és a régi Vigszinház naturalista polgári szinjátszásának hagyományai szerint állítják szinpadra. Valamivel jobban járok, ha Sztanyiszlavszkij lélektani realizmusával próbálkoznak, de nem sokkal. - Nem hive a Sztanyiszlavszkij-módszernek? - Ennél bonyolultabb a dolog. Sztanyiszlavszkij módszerét én a korszerű színjátszás ábécéjének tartom, de csak ábécéjének, semmi esetre sem a non-plusz-ultrájának. Az ő követői sajnos három fontos dolgot elfeledtettek velünk. Egy: hogy a szinhaz ritus. Kettő: hogy a szinhaz vásári műfaj. Három: hogy az előző kettő nem mond ellent egymásnak. Más oldalról pedig: korunk szinpadán már nem érvényes az a fajta lélektani logika, mellyel Sztanyiszlavszkij dolgozott. Éppen ennek a logikának a hiánya /a valóságban tapasztalt hiánya/ okozza a mi állandó döbbenetünket. Azt a felismerést, hogy embertársaink cselekedetének rugóit nem ismerjük, sőt sokszor a magunkéit sem; hogy homályban maradnak azok az erők, amelyek hatnak ránk és meghatároznak bennünket. Az elidegenedés a modern ipari társadalmakban elszigetel a dolgok lényegétől, elszigetel egymástól, és elfödi a világos, kauzális, racionális össze függéseket. A dialógus tehát a szinpadon is formális lesz, a beszélők hallják, de nem értik egymást, néha úgy tűnik, egymásnak felelnek, de kiderül, hogy mindegyik a magáét mondja. S ha esetleg mégis ugyanarról beszélnek, az sem véletlen, hisz ugyanaz a valóság determinál mindannyiunkat, mind ugyanazzal a valósággal küszködünk, de elszigetelten és magunkra hagyva.