Gervai András szerk.: A mai magyar dráma egy évad tükrében - Beszélgetések és interjúk az 1972-73-as évad új magyar bemutatóiról és a mai magyar drámáról (Színházelméleti füzetek 9., Budapest, 1978)

Írók a színházban

dráma is irodalom, az irodalomnak egy sajátos műfaja. Az irodalmi műalkotás - regény, novella stb.- KÉSZ VAN abban a pillanatban, mikor az iró a kézirat végére odateszi a pontot, vagyis mikor az iró késznek nyilvánitja. Ami azután történik vele, már nem érinti a mű ontológiai lényegét. Amit a gépirók, a kiadó, a nyomda csinál vele, az már csak másolás és terjesztés, vagyis reprodukció. /A forditást most ne keverjük ide, mert az a reprodukciónak olyan formája, amely megváltoztathatja a mű esztétikai értékét is./ Az irodalmi műalkotás esetén tehát az iró egyszemélyben felelős, és az esztétikai értéket /ha létrejött/ egy személyben 6 maga hozta létre, mert az irodalmi műalkotás egynemű közege az irott nyelv; az irott nyelv mint kommunikációs rendszer hordozza az esztétikumot és e jelrendszer fölött az iró szuverén módon rendelkezik. \ És a drámairó?' A drámairó megálmodik /elképzel, kitalál/ egy színjátékot, egy szinházi előadást, azt "lelke szinpadán" eljátssza, megrendezi és ezt az elképzelt előadást próbálja rögziteni Írásban, a kialakult konvenciók szerint. De az iró nem holt betűket lát lelke szinpadán, hanem élő beszédet hall. Ebből azonban az irott nyelv segítségével vajmi keveset képes rögziteni, mert aki olvassa, az másképp hallja és ha kimondja, másképp mondja ki, mint ahogy a beszéd az iró képzeletbeli szinpadán elhangzott. Továbbá: a színjáték nemcsak dialógusokból áll, a szinpadnak a beszéddel egyenértékű jelrendszere a cselekvés, a gesztusok, a mozgás, az élő szinész személyes színpadi jelenléte, a látvány maga. Mindebből pedig a "szerzői instrukciók" csak morzsákat képesek rögziteni, mert a szerzői inst^ ukciókat is szigorú formai konvenciók szabályozzák, melyeket áthágni illetlenség, meg nem is érdemes, hisz a rendező és a színészek úgysem veszik őket figyelembe. Tehát a jelrendszer /az Írásjelek/, mely az irónak színpadi látomásának rögzítésére rendelkezésre áll, sirnivalóan tökéletlen, és az iróval azonos hullámhosszon lévő közreműködők csapata szükséges még ahhoz, hogy a holt betűből kibontsák az irói látomás színpadi valóságát. A dráma tehát nem kész műalkotás,