Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

II. A restaurációs komédia - 2. A restaurációs komédia dramaturgiai jellegzetessége

korban számtalan akadály áll, és ez mindenekelőtt a férfi-nő kapcsolatra éa szerelemre fogja rányomni bélyegét. Angliában a nők helyzete kétarcú volt. A kontinens országaival szemben az angol nők viszonylagos szabadságot élveztek, és egy holland utazó, van Méteren már Shakespeare korában 18 Angliát a feleségek paradicsomának nevezte. A puritán családeszmény és családfelfogás a nőknek ezt az önállóságát programként tűzte ki, noha a puritánok egyszersmind azt is elvként hirdették, hogy a feleségnek a férfi parancsainak kell engedelmeskednie. Defoe 17?5-ben leirta, hogy ha a Csatornára hidat épitenének, akkor a kontinens feleségei mind Angliába vándorolnának, mert itt olyan szabadságot élveznek. Ez a szabadság azonban felemás volt. A poigáriasodás nyilvánvalóan elősegítette a női emancipációt /gondoljunk arra, hogy Angliában a nők iskoláztatása jóval előbbre állt, mint Európa többi országában, Hollandiát kivéve/, azonban ez egyszersmind azt is jelentette, hogy a férfi-nő kapcsolat a korábbiaknál jóval erősebben a polgári gazdaság törvényeinek van kitéve. A férfi-nő viszony elidegenedettsége szükségszerű következménye volt annak, hogy a házasság is polgárivá, azaz gazdaságivá vált, a noha a házasságok természetes jellege sohasem, vagy csak a legritkábban szűnt meg, gazdasági jellege egyre erőteljesebben érvényre jutott. A nőhöz való viszony tehát kettős lett: mint gazdasági forrás egyszerre volt egy személynek /a férjnek/ elidegeníthetetlen tulajdona és ugyanakkor mint pénzforrásnak nem volt fontos a személyes léte. A nő egyszerre szabad és rabszolga, s ha egyes drámákban azok a női hősök, akik a restaurációs dráma szentimentális nőihez tartoznak /akik természetesen kisebbségben vannak/, panaszkodnak arra, hogy rabszolgák /pl. Lady Constance Dryden Vad lovagjában, Calista Rowe Csinos bünbáríójában - Pair Penitent, 1703/» akkor a drámák női szereplőinek nagy többsége cinikusan kihasználja azt, hogy gazdasági pénzforrás csupán, és ennek megfelelően ugy élvezi szabadságát, mint nem sokkal később majd Defoe regényeiben Moll Flanders vagy Roxána. A nő helyzetének