Földényi F. László: A polgári dramaturgia kialakulása Angliában - A restaurációs dráma (Színházelméleti füzetek 7., Budapest, 1978)

V. Elvi következtetések

nincsenek igazán tudatában tetteiknek. Amikor a Szerelem a szerelmért c. Congreve vígjátékban Valentine biztatja Angelicát, hogy határozza el magát a szerelemre, akkor a lány szükségszerűen igy felel: "Nem tudok. Az elhatározásomnak kell eljutnia hozzám, máskülönben semmi sem lesz belőle." /III/1/ Etherege A divatos férfi c. darabjában hasonlóképpen vélekedik az egyik szereplő: "életünk esendő, és nem vagyunk hatalmában". /11/1/ Nem véletlen, hogy megnőtt a beszélőnevek szerepe - hiszen a szereplők "jelleme" is egysikuvá változott. /Természetesen vannak kivételek: Horner a Country Wife-ban pl. a neve ellenére sokkal mélyebb figura./ Az sem véletlen, hogy az Erzsébet-kori drámaírók közül Ben Jonson volt ekkor a legnépszerűbb; ugyanis Jonson humour elmélete is elsősorban arra épül, hogy egy-egy jellegzetes tulajdonságot abszolutizál. /Csak jelzésképpen utalunk vissza arra, hogy a jonsoni humour a restaurációban erősen megváltozott./ És végül az is szükségszerű, hogy ez a kor mit sem tudott kezdeni a shakespeare-i jellemekkel: a restaurációban az egyéneknek nem volt aktiv viszonya a társadalmi totalitással, hanem csupán passzívan igazodtak hozzá. A figuráknak ez a bábujellege, valamint az, hogy tetteiknek nincsenek teljesen tudatában és képtelenek azoknak további következményeit felmérni /mivel idegenné vált az a társadalmi tér, ahol az egyes tettek hatásai tovább gyűrűznek/, természetesen elsősorban nem az egyes kiragadott idézetekben nyilvánul meg, hanem maguknak a daraboknak a dramaturgiájában és szerkezetében. A legfontosabb jelenség ebből a szempontból a restaurációs darabok kliséjellege. A vígjátékok előre elrendezett terv szerint Íródtak, s dramaturgiailag a terv, az elrendezés, a forma lesz a legfontosabb. Érdemes hosszabban idézni Crydent, aki Versengő hölgyek c. darabjához irott előszavában bepillantást enged az ilyen tipusu drámaírói műhelybe: "A bölcsesség néha sikertelenül küszködik a világban. Ebben a darabban nincs olyan végtelen, amit ne láttak volna előre; a hősök nem csupán a mi alattvalóink, hanem teremtmé1?5