Peterdi Nagy László szerk.: Csehov és a mai színház (Színházelméleti füzetek 4., Budapest, 1977)

Peterdl Nagy László kandidátus, a Magyar Szinházi Intézet tudományos főmunkatársa: Kedves Elvtársak, Kollégák, Barátaim! Amint Bizó elvtárs elmondotta, mi leirtuk a referátumainkat előre, le is fordíttattuk oroszra. Ez azt jelenti, hogy nem nagyon térhetünk el a leirt szövegtől, tehát olvasni kell a referátumunkat. Ha nagyon unalmas lesz, akkor megpróbálok rátérni az élő beszédre. Amint a résztvevők összetételéből is következik, a tanácskozásunk témája Csehov, a világirodalom óriása. A tárgya azonban sokkal gyakorlatibb: a mai szinház, a szovjet és a magyar szinház, amelynek nemcsak kutatóit, hanem művészeit is magunk között üdvözölhetjük. Ez lehetőséget ad arra, hogy témánkat, a Csehov-jelenséget, ne elvont irodalomtörténeti sikon vizsgáljuk, hanem a mai szinházi tapasztalatokból kiindulva, és hogy tanácskozásunk esetleges, eredményeivel, következtetéseinkkel, általánosításainkkal is az élő szinházi folyamathoz járuljunk hozzá. így segíthetjük leginkább az irodalomtörténészek és drámaesztéták munkáját is, akik egy-egy színháztörténeti korszakfordulón mindig a szinház tapasztalataira támaszkodva formálnak meg egy-egy új Csehovképet. Az 196o-as és 7o-es évek nagy szinházi megújulása a Szovjetunióban és Magyarországon is egybeesett Csehov nagy reneszánszával. A két feladat sok szempontból feltételezte is egymást. A mozgalmas, totális látványra és hatásra törő mai szinház szabadította ki Csehovot a századforduló szalondiszletei közül, és Csehov mércévé vált az új szinház számára: emberségnek, a korhoz és az általános emberi ideálokhoz való hűségnek, realizmusnak, morális és intellektuális érzékenységnek a mércéjévé". Magyarországon Csehov nem tartozik annyira bele a szinházi köznyelvbe, mint az orosz-szovjet színházban. A Csehov-elő-