Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)
A Madách Szinház 1961-es Hamlet jének komoly fogyatékossága volt, hogy Gábor Miklós nem talált szinésztársaiban méltó partnerekre. Igaz, a Hamlet-filmben 01ivier-t sem veszik körül egyenrangú partnerek. Csak itt ez tudatos szándék eredménye, hogy minden figyelem a címszereplő játékára összpontosuljon. A mellékszerepek egy részét is kihúzták, többek között Rosencrantz, Guildenstern és Portinbras szerepét - valószinüleg azért is, hogy a dráma beleférjen egy kétórányira méretezett film időtartamába. A Madách Színházat nyilvánvalóan nem vezették ilyen sztárt kiemelő meggondolások. A Bzerepeket a szokásnak megfelelően a társulat adott lehetőségeihez képest osztották ki, ügyelve arra, hogy a repertoáron belül lehetőleg minden szinészüket foglalkoztassák, s a vezető gárdát ne terheljék tul az állandó szerepléssel. A szereposztással nem is lett volna semmi baj, ha Gábor Miklós nem emelkedik toronymagasan szinésztársai fölé. Az Ő kiváló alakításának a fényében túlságosan szemet szúrt, hogy a többiek nem tudnak szerepükhöz, Shake spe are-he z felnőni. Vámos rendezői koncepciója feltehetően eleve leszűkítette a színészi alakítás lehetőségeit azzal, hogy maga is Hamlet szemével látta az udvart, hogy elfogadta Hamletnek a többiekről adott jellemzését. Ez nem is lehetett másképp, hisz Hamlet szerepét is ugy értelmezték, hogy a rendkívül okos királyfinak mindenben igaza van, egyedül ő látja helyesen az udvar viszonyait, egyedül ő érti a világot. Sajnos, a színészek egy része még e leszükitett igényeknek sem tudott* megfelelni. A Claudiust alakító Greguss Zoltán - ekkoriban már csak árnyéka volt régebbi önmagának valószinüleg sohasem volt igazi Shakespeare-szinész, a tőle várt "vérnősző barmot" külsőséges eszközökkel próbálta megjeleníteni. Hamarosan fel is váltotta őt Márkus László, aki szintén nem tudott mit kezdeni a nem a testére szabott szereppel. Simor Erzsi súlytalan királynő volt, s nem feledtette az 1952-es Hamlet nagyszerű Gertrudisait, Tőkés Annát és Makay Margitot, ajcik - mint ezt Bóka László kritikájában
