Mihályi Gábor: Hamletekre emlékezve - Gábor Miklós levelével (Színházelméleti füzetek 3., Budapest, 1976)

megörökítette - kibontották a nagy szerep teljes gazdagságát. Eljátszották a trónjához ragaszkodó büszke királynét, a már hervadó, de még mindig izig-vérig asszonyt, aki Claudius oldalán még egyszer megtalálta a szerelmet, a fiatal szerelmesek titkaira kiváncsi asszonyt, a gyermekét szerető, féltő anyát, aki megtudva Claudius bűnét, fia mellé áll, összetört öregasszonnyá válik, és szinte önmagára kirótt büntetésként issza meg fia helyett, fiát mentve a méregpoharat. A Madách Szinházban Pécsi Sándor a hagyományokhoz hiven, a maga szokott eszközeivel egy szenilissé vált, öreg bolond Poloniust személyesített meg. A Nemzeti Poloniusa /Gellért Lajos, Balázs Samu és Szabó Ernő játszotta/ legalábbis a rendezők elképzelésében a Pécsiénél összetettebb figura volt. Majorék szerint Poloniue az udvar jelentős személyisége, ravasz politikus, Claudius részben az ő támogatásának köszönheti trónját. Tisztánlátását csak az udvar eseményei zavarják meg, s ezek vezetnek fokozatos emberi, szellemi széthullásához. Vass Éva jó Ofélia volt, de Bóka László kritikáját olvasva ugy tűnik, Ferrari Violetta expresszívebb eszközökkel tudta életre kelteni a Hami et iránti szerelmével küzdő, szófogadó, jó kislány Oféliát, a színlelésre képtelen tiszta kis embert, majd pedig az illem konvencióiból kitörő őrült lányt. S 1964-ben, Peter Brook Lear királyá

nak budapesti vendégszereplése után, a kitűnő produkció hatására Vámos László némileg átrendezte a maga Hamletjét. A Madách Szinház néhány vezető színészének a beállításával megkísérelte kiküszöbölni az előadás egy emberre épitett "one man show" jellegét. A Hamlettel szembenálló figurák jellemzése is összetettebbé vált, megszűnt az, hogy pusztán Hamlet szemén keresztül lássuk alakjukat. Magam a következőket írtam akkoriban a megújított Hamlet rendezéséről: "...a legnagyobb fordulatot az uj Claudius beállitása jelentette. Vámos