Kerényi Ferenc: A színjátéktípusok történeti leírásának elmélete és gyakorlata. Hamlet-előadások hazánkban 1790-1840 (Színházelméleti füzetek 2., Budapest, 1975)

A S ZUT JÁTÉKTÍPUS OK TÖRTÉNETI LEÍRÁSÁNAK ELMÉLETE ÉS GYAKORLATA A szinjátéktipus fogalma a hazai az akir od alomban A magyar színháztörténet függetlenedéae az irodalom históriájának segédtudományából önálló kutatási ággá párhuzamos a színháztudomány esztétikai és történeti-leiró módszereinek kimunkálásával, csakis ezek gyakorlati bizonyossága emelheti komplex, a történetírás szintjén álló müvészettudománnyá. E fejlődés a kutatás rekonstrukcióa alapegyaégévé a drámaszöveg helyett a színházi előadást vagy a azinházi előadáaok sorozatát tette, fogalmi rendszerében pedig a drámai műfajt a szinjátéktipussal helyetteaitette. Az elmúlt negyven évben azinháztörténetünk valamennyi jelesebb müvelője ezt az utat járta végig - nem caekély nehézaégek közepette, forráaközléai gondokkal, olykor kiadói problémákkal, szemléleti merevaéggel, azaktudományi elfogultsággal küzdve. Hont Ferenc /Az eltűnt magyar szinjáték

. 194o/ a mohácsi vészig terjedő korszakot vizsgálva, nem találhatott hagyományos, szövegre épitŐ elemzésekhez szükséges dokumentumanyagot. A marxista színháztörténet elméleti fogalomrendszerének alapjai bontakoznak elénk tanulmányának módszertani bevezetőjében. A szinjátéktipus fogalmát - több oldalú megközelítés után - igy határozza meg: rt

a szinjátéktipus a szinjátékelemeket /beszéd, ének, mozgás, kép stb./ sajátos, - a létrehozó társadal mi viszonyoktól meghatározott - szerkezetben egyesitő, azonos működési törve-