Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)
V. Felhők és Maszk
közreműködésével, az itt látható két produkciójuk Az örült és az apáca, valamint az Arlechino az alvilágban új ígéretes új kezdet...az erdélyi magyar színjátszás kezd magára találni." 3 9 Szabó Tibor mint igazgató merész lépésre szánja el magát, megszünteti a kőtelező négy éves szerződést, így a fiatal színészek tovább képezhetik magukat: „Kényszerrel, a szerződésre hivatkozva úgysem lehetetett volna itt tartani őket, az intézményen belül, mert akkor munkájukat csupán kényszerrel végeznék, az meg olyan is lett volna..." 4 0 Ennek meg is van az eredménye, mert évről évre egyre többen jutnak be a főiskolára, és a színház újra és újra szembe kell nézzen a társulat újraépítésének rémével, de azzal a reménységgel is, hogy a képzett fiatalok visszatérnek az intézménybe. Az 1998-as év két bemutatója a Petőfi egy kicsit másként, ami a szokott sablonoktól mentesen igyekszik Petőfit humoros oldalát bemutatni. Gál Sándor éjszakája ősbemutató, Imets Dénes szövegének rövidített változatát a Figura Stúdió Színház és a Hargita Állami Székely Népi együttes mutatja be. „A székely Határőr Gyalogezred Parancsnokának életútját mutatja be...Gál Sándort (Szabó Tibor) hiteles játékmóddal idézi fel, a klipszerűen váltakozó jelenteket, '' ^^^^H^^g^SHHHH pedig a zene és a táncosok - BU^^^^B ritmusjátékai hangsúlyozzák. Dicséretes a rendezők (Vadas László és Szabó Tibor) és d WMÜH W a koreográfusok (Kozák Albert és ^Ée^^^VRjlrSjjjH Simon Katalin) együttműkö- Jkta^ÉpjAfeHaMM^JH dése...Vadas László kiválóan JSSSIH^HÍ^^EB^HB megvilágítható, baljós előérzetet, majd beteljesülést árasztó, a térperspektívát centrálisán szervező színpadán a Gál Sándor történet mitikus tárgyai és helyzetei sorjáznak". 4 1 Az 1989-1999-es évadról szomorú, de hiteles ismertetés: "az ft «•^•jg» >y-.'' elmúlt évek tapasztalata alapján az at idei nem sok jót ígér" állítja ^^ Szabó Tibor, a Figura-Stúdió ^HHHHmHBHHHHN Színház igazgatója. A gyergyói flHHHBHHHHflH^'f * színház még mindig keresi az "igaz utat" Emberhiánnyal küszködnek, hisz a sikeres főiskolai bejutás, csak talmi 33