Szebeni Zsuzsa: A Figura Stúdió Színház (Skenotheke 3. Budapest, 2000)

VIII. Interjúk - Vadas László - rendező-szakos hallgató

Ősszel az évadkezdésre mentünk, mikor a városba érkeztünk, természetesen kerülővel Brassó felöl sehol senki. Baktattunk egy hosszú kopár úton, egyszer csak előbukkant egy öregember. Mi megkérdeztük, vajon mennyit kell még Gyergószentmiklósig gyalogolni. Mire az öreg majdnem agyonütött, mert valójában rég a városban voltunk. A többiek - a helyi egyetlen szállodabeli kalandjaink miatt késve érkeztünk -a Művelődési Házban vártak, leültünk beszélgettünk, majd, elmentünk szállást keresni. Csirkével [Szabó Jenő], és Tibkével [Szabó Tibor] Rózsi mamához kerültünk. A legjobb az volt, amikor mi be akartunk gyújtani benéztünk a kályhába és láttuk, hogy valaki ellopta a gázrózsát, rohanok, hogy: "Hol a rózsa?", de Rózsi néni azt válaszolta, hogy többnyire a kertben szokott lenni, de ott is inkább csak nyáron. így aztán rájöttünk, hogy fával tüzelnek. Szereztünk is egy szekeret, és vettünk egy halom szép zöld lombos fát, Rózsi néni nagy örömére, így a néni kölcsön fájával fűtöttünk, mert a mienk száradt még két évig a kertben. Februárra annyi fát eltüzeltünk, mint más egy tél alatt, odajutottunk, hogy inkább kinyitottuk az ablakot, hadd jöjjön be egy kis meleg. A viszonyokról még csak annyit, hogy egy reggel felveszi, Csirke a jégernadrágot, farmert, sapkát, kesztyűt, kérdem, hogy hova készül: „Hát hova, a kertbe a WC-re." De ezek a dolgok minket akkor nem érdekeltek annyira, a lényeg az volt, hogy minden reggel bementünk, mozgás, szünet, délután próba egész estig. Rengeteget olvastunk, az az igazság, hogy ami és később a főiskolán kellett, azt mind ott tanultam meg, nekem nem hangzott idegenül, Mejerhold, meg a többiek. És még ami így nagyon szép volt visszagondolva, senki, se Laci [Bocsárdi], se[Csák] Zsolt nem volt a bölcsek kövének a tudója. Nem volt hierarchikus kapcsolat, de szabályok a betartása nagyon fontos volt. Én ezt nagyon megtanultam Lacitól, a későbbiekben sem volt olyan, hogy valaki késsen két percet. Az már mindegy volt, hogy két percet vagy egy fél órát, a késés az késés. Az is természetes volt, hogy a színfalak mögött az ember lábujjhegyen jár és befogja a száját, nehogy zavarja a kollegáját. Mindenki meg volt lepődve mert más színházakban, úgymond a színészek unzsenir társalogtak, trappoltak egyedül a figurások voltak, akik szép csendben végigmentek és megálltak. Szerintem, hogy a Figurának megmaradjon a szellemisége nem kell megpróbáljon sem a struktúrában sem a produkciókban, sem a politikában a kőszínházakban gondolkodni. Mert akkor annak idején, amikor mi ennek nekifogtunk, akkor erről szó sem volt egy teljesen más fegyelem egy teljesen más megközelítés érvényesült. Miután bekerültetek, egy nagyon sajátos tanulási folyamatban vettetek részt. Sok mindent megtanultunk például az improvizációt. A Főiskolásokon teljesen meg vagyok lepődve amikor látom a másod-, harmad éveseknek improvizációs 110