Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

hét és nem is kell megmagyarázni, de varázserejének bűvkörébe kerülve a létezés rejtélyes és megfoghatatlan titkának és szépségének részévé válhat az ember. Meg arra is választ kaphat a kérdező, hogy a Blaha-csodán ámuldozó kamasz miképpen válik maga is a csoda letéteményesévé.

Somlay színpadi művészete - csodává váló folyamatának - egy röpke pillanataként is felfogható a zombori 1902/1903. évadban működése, hiszen csírájában minden olyan releváns elem adva volt már ekkor is, amely meghatározója lett a későbbiekben küldetéses művészi pályájának: az ambíció, amikor mértékére szabott feladatot kap, hogy tudásának legjavát adhassa, az alázat és a felelősségtudat, mellyel a szerep szolgálatába állítja teljes önmagát, a tálentum elementáris fokon való megnyilvánulása, mely valósággal rákényszeríti mindenkori színigazgatóját, hogy olyan színpadi művet tűzzön műsorra, amely méltó ennek a tehetségnek a felmutatására, ugyanakkor az alakításairól bírálatot írókat arra kényszeríti, hogy megértésének céljából akár akaratuk, akár meggyőződésük ellenére is próbáljanak a nyomába szegődni; a tanítás szándéka, mely nemcsak színészi gesztusrendszerének igénybe vételével kívánja elfogadtatni az ismeretlen, a szokatlan színpadi kifejezésrendszert, hanem kisebbfajta tanulmányban mondja el, mit, miért és hogyan csinál a színpadon, hogy a nézők megérthessék a látottakat.

Somlay zombori - nagy alakításoknak is nevezhető - szerepei, legalábbis abban az összefüggésben, amiben a pályakezdő tehetsége, felkészültsége és tudása kibontakozhatott, egy vidéki színház közönségének, de az előadásokkal foglalkozó ítészeknek is, olyan színházi élményt nyújtottak, amelynek alapján azok némi fogalmat kaphattak arról, hogy határainkon túl, a nagyvilágban [!?] az emberi önkifejezésnek milyen lehetőségei vannak a színpadi művészetben.

Elsőként a sorrendben, a Sienkiewicz újromantikus regényéből, a Quo vadisból készült színpadi adaptációt kell említeni, melyben Somlay Marcus superbust alakította. A vidéki publikumra még az új század hajnalán is nagy hatással voltak az újromantika jellemzőit magukba foglaló színpadi müvek, hiszen a XIX. század utolsó harmadában éppen a színház nevelte hatványozottabban műízlését, márpedig a magyar irodalomtörténetből tudjuk: ez az átmeneti irányzat főleg a drámában jutott meghatározó szerephez." így természetes az, hogy a Sienkiewicz-mű már a bemutatón, de a reprízen is megtöltötte a széksorokat.

36