Káich Katalin: Somlay Artúr, a pályakezdő színész - Skenotheke 6. (Budapest, 1999)

Elsőként a Bánk bán került ily módon bemutatásra. A bevezetőt Medgyesi Ferenc olvasta fel. Függetlenül attól, hogy elsősorban Katona művének bemutatásáról, nem pedig teljes értékű színházi előadásról volt szó, K[ohnann] D[ezső] a Bácska referense, nem tudta megállni azt, hogy a benne szunnyadó irodalomtörténész meg ne szólaljon írásában a színpadon látottak bírálatának összefüggésében.

Véleménye szerint Somlay Bánk bánként egyáltalán nem felelt meg a követelményeknek. „Helytelenül fogta fel az alakot, játéka lelkesültség nélküli volt. Ott, hol hangja az indulat magas fokát akarta elérni, ott értelmetlen hörgésbe fúlt. Értékéből sokat vont le az is, hogy szerepét egyáltalán nem tudta, bár minden tekintetben igyekezett e nehéz szerepnek megfelelni.” Végezetül megdicsérte Ungvárit, aki „művészi érzékkel” alakította Peturt, Mezey Kálmánt mint kiváló Tiborcot, a Gertrudiszt alakító beszédhibás [!] Kresz Irmát és a Melindát megjelenítő Kondrát Ilonkát"

A szövettudás számonkérését mellőzve - hiszen mint említettük volt, Katona tragédiájának bemutatása volt a cél, és nem egy teljes értékű színpadi produkció létrehozása - Kohlmann elmarasztalása valami egészen másra, nevezetesen a játékstílusra vonatkozhatott. A régi deklamáló stílus a verses klasszikus müvek színpadi megjelenítésében megfellebbezhetetlen követelmény volt, még akkor is, amikor a színészi játékban már „a túlzásig vitt közvetlenségre, természetességre” helyeződött a hangsúly.®8 Gondoljunk csak az emlékezetes 1909. évi Nemzeti Színház-beli Antonius és Kleopátráin, amelyben a két stílus látványos és frontális összeütközésére került sor. A korabeli kritika, még Ignotus is, a régi javára igyekezett eldönteni a' vitát, állítván, hogy „verses, metaforás, stilizált darabot nem lehet stílus nélkül játszani, és félek, hogy Somlay akkor sem volna erre a stílusra való, ha rászánná is magát.” Ezt nem tartja megbocsáthatatlan véteknek a kritikus, tekintve hogy „Ibsen, Hauptmann és száz egyéb lehetőség nyitva áll még annak, aki nem tud Shakespeare-be belehelyezkedni”.89

Lényegre tapintó Ignotusnak a belehelyezkedés kérdéskörére vonatkozó megfogalmazása: Somlay valóban nem tudott belehelyezkedni azokba a darabokba, melyeknek előadásában előbb bocsátották meg a modorosságot - sőt lásd Kresz Irmát: a beszédhibásságot! -, mint „a reális életet ábrázoló” és fakónak ható új stílust.90 Ezért állíthatja Kohlmann a Bánk bánnal kapcsolatban azt, hogy helytelenül fogta fel Somlay a szerepet. Meg azt is, hogy lélektele-33

I