Bóta Gábor: Arcok a Szkénéből - Skenotheke 4. (Budapest, 1998)
Regős János: A színész mint embertárs megismerése…
éppen azért, mert ő előadóművész volt, én magam nem akartam színházban dolgozni. • Rossz élményeid voltak?- Úgy éreztem, kíméletlen világ ez. Apám pantomimjeit a szakmai ellentábor az előadások alatt nyilvánosan „kicikizte”. Nyihogtak, vihogtak, füttyentgettek, pisszengettek, mindezt én kisgyerekként rendkívül rosszul éltem át, többször bőgtem is. Mélyen rögződött bennem, hogy nem jó dolog a színház, nem szeretik benne egymást az emberek, gúnyolják a másikat. Láttam apám rettenetesen nehéz életét is. Hiszen a hatvanas években nem hivatásos színházban dolgozni, alternatívnak lenni egyet jelentett az egzisztenciális és politikai lenullázottsággal. Emlékszem, hogy egy ideig a gyerekszobában volt a próbaterem, fel kellett hajtani az ágyakat, hogy apuék dolgozni tudjanak. Engem inkább az írás érdekelt, a tudományos pálya. Király Jenő vezetésével az egyetemen működött az úgynevezett Triviális diákkör, amelynek keretében tömegkultúrával foglalkoztunk. Operettekről, kabaréról, népi műfajokról, gengszter- és westemfilmekről írtunk komoly, elmélyült dolgozatokat. Fantasztikusan jó tanulmányok születtek. Azt gondoltam magamról, hogy én is elméleti ember vagyok, bár utolsó éves egyetemistaként dolgoztam a pornázi kultúrházban. És akkor rájöttem, hogy ez nem nekem való, értelme sincs sok, semmi komolyat nem lehet csinálni. A Gyurkó László által vezetett Népszínházba azonban kerestek népművelőket. Ez színház és népművelés közötti terület volt, ráadásul utazni lehetett szerte az országban, és ez vonzónak látszott. Négy népművelő került a színházba. Nagyon izgalmas volt a feladatunk. Egyrészt rendezőasszisztensek voltunk, másrészt egy-egy utazó társulat vezetői. Azokon a helyeken, ahol játszottunk, fel kellett mérnünk a kulturális szokásokat, lehetőségeket. A társulaton belül pedig olyan teameket kellett kialakítanunk, amelyek verses és más ismeretterjesztő műsorokkal kiegészítő programokat tudnak „illeszteni” az egyébként közepes színvonalú előadásokhoz. Össze kellett fognunk az egész utazó truppot. így aztán mégiscsak színház közelébe kerültem. Jófajta posztgraduális képzést nyújtott nekem a Népszínház. Erős, kemény próbatételt jelentett. • Mit tanultál meg ott?- A legfontosabb tapasztalatom az volt, hogy ilyen üzemszerű színházat én nem akarok csinálni. Nem lehet egy nap kétszer odaállni a színpadra és igaz dolgokat mondani. Nem lehet olyan rendezőkkel dolgozni, akikhez 35
