Kovács Ferenc: Nincs többé... (Skenotheke 2. Budapest, 1996)

IV Délelőtt. Hideg, csípős idő. Baloldalt buszváró, jobbra lépcső vezet egy kikövezett térre. A téren templomhomlokzat, dupla ajtajáról pereg a festék. A málló vakolatú falon, az ajtótól balra rozsdás kereszt lóg. Arvid kék anorákjában, fekete táskájával a vállán jön balról. Bemegy a váróterembe, esernyőjét egy sarokba helyezi, leül, táskáját az ölébe veszi, csöndben ül. Fredrik öltönyben, nyakkendősen, kilép a templom kapuján, nyitva hagyja maga után az ajtót, megáll a kikövezett téren, körülnéz, megfordul. Ágnes jön ki az ajtón, elegánsan, a kék ruhájában, eltűnt a nagy hasa, behúzza maga után az ajtót. Fredrik Ágneshez lép, átölelik egymást, állnak egy darabig. Kibontakoznak az ölelésből, egymásra néznek. FREDRIK (keserűen mosolyog) Mehetünk (Ágnes bólint, jönnek le a lépcsőn, visszafordulnak a templom felé, egymásra néznek, leülnek a lépcsőre. Fredrik visszanéz a templomra, majd Ágnes tekintetét keresi) ÁGNES Túl vagyunk rajta FREDRIK Újra ketten maradtunk ÁGNES Igen (Fredrik átkarolja Ágnes vállát, aki félelemmel a tekintetében Fredriket figyeli) Ha akkor nem jövünk ide a templomba akkor Gondolod minden másképpen történik? FREDRIK Nem ÁGNES Utólag nem tudhatjuk Nem is lényeges 88