Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

A bizottmány további sorsáról vajmi keveset tudunk. Molnár György emlékirataiban rátolja a szinházi sikertelen­ség ódiumát, mert szerinte állásnélküli grófi szobavikszo­lókkal gyűjtettek adományokat, s ezek diszkreditálták a Népszínházát, noha még a napidijaikra valót sem tudták összegyűjteni. Szemükre veti továbbá, hogy az első dolguk a régi tartozások kiegyenlítésének megkísérlése volt, noha azok úgy állottak elő, hogy az építkezésnél "luxuskodtak". Nemsokára azonban Széchenyi Ödön sem látott más megoldást, minthogy a budai Népszínház a Nemzeti Színházzal egyesittes­sék. Molnár György szerint ő, bár elvben nem helyeselte a Nemzeti Szinhaz monopóliumát, mégis belement, csupán azt kötvén ki, hogy amennyiben a Nemzeti Színház Budán az elő­adásokat megszüntetné, ismét ő állhasson a vállalat élére; ebbe azonban a Nemzeti szinházi bizottmány elnöke, gróf Károlyi György nem egyezett bele, amiből nyilvánvaló, hogy Károlyi a budai Népszínház megszüntetésére törekedett. Széchenyi Ödön grófnak a bizottmány élére állása való­ban azzal kecsegtetett, hogy a Helytartótanács most már nem fog nehézséget gördíteni a Népszínház alapítását segélyező bizottmány működése alé. Pálffy helytartó szóval utasította Széchenyi Ödön grófot, hogy egy színházi egylet alakithatá­sa végett folyamodjék. A folyamodvány azonban nem érkezett be és Széchenyi Ödön gróf ismeretlen okokból lemondott ezen "quasi bizottmány" elnökségéről. A Helytartótanács részéről erre megindultak a lépések arra, bogy Buda városának több felterjesztése értelmében "a kormanyszékileg csak tűrt" budai Népszínház a Nemzeti Színházzal egyesittessék. A tárgyalásokból azonban semmi sem lett, az erre vonat­kozó irat, Reviczky helytartósági titkárnak, az ügy előadó­jának fogalmazványa zöld ceruzával egész terjedelmében át van húzva s a budai tanácsnak erre vonatkozó javaslata ad acta tétetett. Molnár György közben uj maecenásra tett szert, gróf Batthyány Arturné Apraxin Júlia személyében, kinek szerepé­re a budai Népszínház történetében még bővebben visszatérünk.

Next

/
Oldalképek
Tartalom