Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

zással, melyet Pálffy helytartó elődjének hazafias magatar­tására 3 ezzel az 1861-i viszonyokra tett, természetesen ismét nem hangolta a helytartót túlságos jóindulatra az ügy iránt s nem tudjuk, vajon ez Molnár György részéről naivság vagy burkolt kihívás volt-e; az utóbbi inkább valószínű. Az akta külzetén mindenesetre olvasható Pálffy Móric saját­kezű ceruzajegyzete : "Mittheilen lassen mündlich, dass ich nicht zu Hause bin", s lejebb a hivatalos utasítás: "Lássa Grünwald hivataltiszt azon utasítással, mi szerint Molnár színigazgatónak még a nap folyamán kijelenteni sziveskBdjék, hogy ő Exellentiája a Helytartó sajnálja, hogy hivatalos távolléte alatt az előadáson jelen nem lehet. Reviczky." Végre azonban sikerül legalább egy évre szóló ideiglenes játszási engedélyt kapnia. Miután a Népszínház alapítását segélyező bizottmány alapszabály engedélyezési kérvénye és összes beadványai fel­sőbb helyen válasz nélkül hagyattak, megpróbálkoztak a bi­zottmány újjászervezésével oly módon, hogy az elnökségre Széchenyi Ödön grófot kérték fel, kinek befolyása és neve révén a kormányhatóságoktól nagyobb engedékenységet remél­tek.Az újjászervezett bizottmány most már a következő tagok­ból állott: Áldásy Antal, Lippert József, Kunhegyi Kamill, Fésűs György /régi tagok/, Dobsa Lajos, Hollán Ernő, Lévai Henrik, Molnár György, Kempelen Győző /új tagok/. Az újjá­szervezett bizottmány programot is adott. Elhatározták, hogy idegen drámát adni többé nem fognak, a két első páholyt páholyülésekké alakítják, a legközelebb begyülendő pénzt a vakolatlan homlokzat kiépítésére fordítják. Télen társas­kocsi áll a közönség rendelkezésére, melynek ára a bemenet­dijjal együtt nem drágább más szinhaz belépőjegyeinél. Télen bálokat tartanak a Népszínház javára. A Nemzeti Színház igazgatósága megengedte, hogy a színház tagjai a Népszínház­ban felléphessenek. Az egész programból semmi sem valósult meg, csak az utolsó pont, amennyiben a Nemzeti Színház tag­jai már a Népszinház "örömünnepén" közreműködtek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom