Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

is ezt a nyitány-zuhatagot. Hogy Molnár György ezért* vagy csak feledékenységből közli emlékirataiban hamisan a megnyitó műsorát, nem tudjuk. Ezután következett az est fénypontja: Szöllösy Szabó Lajos vasmegyei csárdása, melyet a Szöllösy nővérek, Rózsa és Piroska, a közönség kedvencei adtak elő, s mely már a budai arénában sem tévesztette el hatását. A Vasárnapi Újság mellékletül a Szöllösy nővérek rézmetszetü képét hozza ez alkalommal a vasmegyei csárdás jelmezében. A harmadik részben volt aztán alkalma Molnár rendezői képességének a megnyilatkozásra: népjelenetek, népdalok, karénekek és néptáncok következtek, majd "A nemzet ébredése" allegória változással Molnártól. A megnyitó előadáson mlndháromszor zsúfolásig megtelt a ház. A megnyitók általában jól szoktak sikerülni. Az újdonság varázsa tömegeket vonz, a kíváncsiság az ellenségeket is oda csalja. Ilyen zsúfolt ház nézte végig egykor a pesti nagy német színház megnyitó előadásait, igy szorongott a tömeg a Nemzeti Színház első estéin is. Hogy a színház megél-e, azt a megnyitó örömu j jongásos, kivilágitásos estéire következő szürke hétköznapok döntik el, amikor az összes ellenségek feltámadnak. És szegény Molnárnak ugyan, csak sok ellenséggel kellett viaskodnia: a hatóságokkal, a cenzúrával, a rivális Nemzeti Színházzal, a sajtóval, a közönséggel, küszködni a műsor-nehézségekkel, anyagi gondokkal, amelyek hol összefogva, hol külön támadtak rá, mig végre elbuktatták ezt a diplomáciához annyira nem értő, vakon verekedő harcost. 3. "A budai Népszínház ügye mindjárt kezdetben nem forgott azon korlátok között, melyek mind magára a színház életbeléptetésére, mind az azzal összefüggésben álló hatósági eljárásokra, s egyéb intézkedésekre a fennálló törvényekben és felsőbb rendeletekben megállitvák" olvassuk a helytartónak 1863» szeptember 23-án Buda város polgár—