Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

ember, s akitől Ízlést nem is várhat a budai közönség. 1847ben a leégett pesti német színház koldusbotra jutott színészei Budán találnak menedéket. A színház megér még egy rövid virágzást,- de a következő év harcai ennek is véget vetnek. A Bach korszakban virul a német színészet a Várban és a Krisztinában, de a közönség, amely a szinházat zsúfolásig tölti, nem a régi budai lakosok soréból kerül ki. Az új hatalomtól idehelyezett idegen tisztviselők a színház látogatói. A bennszülött budaiak, ha lehet még jobban elbástyázzák magukat, a színházak pedig olyan Provinztheaterek, aminők a monarchia többi városaiban, Lembergben vagy Klagenfurtban, Csernovitzban vagy Triesztben vannak, minden helyi szin és zamat nélkül. Az abszolutizmus enyhülése nyomán ismét feltámad Budán a magyar színészet, ezúttal új színházban: Molnár György Népszínházát a Lánchídfőnél épiti fel. Talán talált volna más helyet is. De neki főszempont volt, hogy ha már nem lehet Pesten, hát legyen Pest kapujában. A budai Népszínház gyors végében nem kis része van annak is, hogy Molnár György nem is akart budai szinházat. A budaiaknak nem kell a Népszínház. De egy eredménye mégie maradt; Buda város színházát ezután csak magyar társulatnak adja bérbe. 5. A budai Népszínház sorsa Molnár György személyéhez volt kötve, ő hozta létre, vele állt és bukott, ő nyomta rá egész létére egyéniségének bélyegét. Az ő emberi, színészi és rendezői értékel határozták meg sorsát, jelentőségét és eredményeit. Molnár György kora legérdekesebb egyéniségeinek egyike. Változatos pályája összeszövődik korának zajgó közállapotaival. Családi nevén Müller György, egy katolikus kántor fia, 185o-ban született Nagyváradon. Iskoláit is Nagyváradon járja, 1846-ban azonban kalandos vágytól űzve otthagyja családját és tanulmányait s vándorszínésznek áll be. Színészi