Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

hogy a német színészet fejlődésének Pesten és Budán gátat vessen. A közvélemény több oldalról sürgette ezt a második magyar szinházat. Az 1861. esztendő politikai enyhülete lehetővé tette megvalósulását. Hogy azonban ez a színház nem tudott állandósulni és csak két hároméves ciklust ért meg, annak oka egyfelől abban a körülményben rejlett, hogy a színház nem Pesten, hanem Budán nyilt meg, másrészt alapitójának, Molnár Györgynek egyénisége adja sikertelenségéhez a kulcsot. 4. Buda sohasem volt színházi város. Magatartása mindenféle színészettel szemben elutasító. Buda polgári város, az újonnan idetelepedett arisztokratákat és magasrangú hivatalnokokat mindig előkelő idegennek érzi. Ezek, ha Budán laknak is, Pesten is van többnyire házuk, mint Zichy országbirónak, szórakozni pedig csak Pestre mennek, ahol már ekkor nagyobb az élet a vásárok folytán, ahol más a légkör, ahol jobban lehet elvegyülni. A budai polgár, akinek elvi magatartása a színházzal és egyéb mulatozással szemben konzervatív jelleménél fogva elutasító, ha néha kirúg a hámból, éppen Pestet keresi fel, felhasználja az elvegyülési lehetőséget. A budai polgár konzervatívabb, otthonülő, nehezebben lelkesedő, mint a pesti. A budaiak maradiságát mutatja már az is, hogy a budai sziniélet másfél századon át alig néhány játszóhelyen zajlik le. Az első budai színház Reischl budai ácsmester faszinháza, melyet 1783 körül épített a mai Várkertkioszk helyén. Utána a templomból átalakított Várszínház következik 1787-ben, s ettől fogva nincs változás 1843-ig. azaz több mint 5o esztendeig. Ekkor épiti fel Huber Ignác, budai német színigazgató a Horváth-kertben az akkor Arénának nevezett nyári szinházat. Egyenesen magyar színház céljára csak egy budai szinhaz készült, a rövidéletű budai Népszínház. De mind a négy színházi épületben egy közös végzet