Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

lakást vett neki s melléje rendelte vigyázónak az egyik kardalosnőt, Virágh Gyula sógorasszonyát, Király Júliát, kit unokabátyja, Szarvas Gábor az "altisták oszlopának

w nevezett. Megmentette ezzel Jászalt az éhségtől s a legkeservesebb nyomortól, feleségül akarta venni, de ennek nagy ára lett volna Jászai számára, szinipályájának feláldozása. Emlékiratai

ban, még inkább kéziratos naplójában részletesen leírja, hogyan akarták Balássy, atyja és bátyja ütlegekkel erre a házasságra kényszeríteni s igy érthetjük meg őt s szenvedélyes kifakadásait a bizottmányok ellen, melyeket a protekció és erkölcstelenség fészkeinek tart. Sajnos, a bizottmányi rendszer örökségképpen átszállt a pesti Népszínházra is és annak is sokban megnehezítette életét. A népszínházi bizottmány valójában nem tudta egy nappal sem meghosszabbítani a Népszinház életét. "Az a színház Írja Jászai -, melynek homlokzatán ez a nagyhangú frázis ékeskedett: Hazafiság a Nemzetiségnek, ezúttal is megbukott. Nem futotta sem a hazafiságból, sem a nemzetiségből, mert egyszerűen nem volt még rá szükség. Ami életrevaló, az megél magában." A Népszinház Budán nem volt még életrevaló, csak arra volt jó, hogy kitapossa az utat az életrevaló intézmény, a pesti Népszínház számára. 2. Molnár a második ciklust erősen megújított személyzettel kezdte. Többen voltak itt a régiek közül: Vasvári-Kovács, Virágh Gyuláék, Vincze János, Kassai Vidor, az új tagok közt volt Tímár János, a szabólegénybői lett operettbuffó, tanulatlan, ösztönös jóizü szinész, Boér, Bodrogi ugyancsak komikusok, a szerb származású Várhidi, családi nevén Bacsvánszki Sándor; vele jött vissza első diadalai szin-