Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)

szemé lye s lté • Kellemes csengő hangja még ugyan nem járt min­denütt biztosan s itt-ott elmos, egybeolvaszt még egy-egy szép pianót, hangfutamot; ezt azonban hajlandók vagyunk az első fellépés szülte elfogultságnak tekinteni, mi néhány előadás után egészen el fog párologni. Játéka kifogástalan." A szerepet azonban mégis Istvánfy Lóra kapja, pedig nem tud rendesen magyarul, s csak július 7-én lép fel benne újra Kölesi Lujza. Junius 16-án mint Lidi tűnik fel A vén bakan­ csos és fia a huszár ban. "Kedves, eleven, csókolnivaló Lidike volt." Dunanan ban a Pamélát 1864. augusztus 25-én játssza először, amikor Molnár már régen nem volt igazgató. A kiállitásos darab a Genovéváv al megbukott. Molnáron most a tisztán táncra és látványosságra beállított személy­zet átszervezése segitene, mert erre csak egy kicsiny lépés Kölesi Lujza felléptetése. De ehhez idő kell, s Molnár egyelőre más szenzációkkal igyekszik.magán segiteni. Karlitzky Pleury k.a. a párizsi opera magántáncosnőjenek fellépte csak igen mérsékelt tetszést arat; mindenki ujat vár tőle, ehelyett ő El Ólét, Madrilenát, Cachuchát táncol, amit a halhatatlan Pepita már tizenkét esztendő előtt lej­tett. Karlitzky Pleury kihivó arcú, francia szabású, sudár, rugalmas termetű hölgy, apró "de még mindig" csillogó sze­mekkel, minden bűbáj nélkül. A csekély közönség rezignáció­val tűrte a zenekar kegyetlenségeit, mely egy idő óta átko­zottul rossz. Még kevésbé válik be a másik szenzáció, Corradini fél­lábú táncos szerepeltetése. Ez időben egész Európát lázba hozták Donato féllábú táncos mutatványai s Bécsben és a pesti német színházban csak úgy dőlt rá a kuriózumra éhes közönség. Molnár beszerzett hát egy ellen-Donatót. De ez a magyar egészségesebb Ízlésnek sehogysem felelt meg. Minde­nütt csak szánakozást keltett a szegény béna erőlködése, Gyulai Pál legszívesebben kiment volna, ha nem kellett volna róla Írnia, még ha kimeneti dijat szedtek volna is. Végre aztán Molnár nagyobb vonzóerőt talált Laim er Kati és

Next

/
Oldalképek
Tartalom