Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)
mint éppen ez. Bécsi helyi viszonyokra épült, aktualitásokkal telitüzdelt meséje nemcsak megengedte, de meg is követelte a magyar viszonyokhoz való alkalmazást. A bécsi bohózatok arányszáma az első magyar színtársulat műsorában egyre emelkedő irányt mutat. A második, 18o6-tól 1815-ig Pesten megtelepedő magyar szinészcsapat már szakit a hősi, szavaló játékmodorral, mely az első pesti és kolozsvári társulat éltető eleme volt. A vitézi játékok egyre inkább háttérbe szorulnak s még inkább az un. "társalgási darabok": ezekben nem hiába találta hibásnak Ráday Pál gróf színészeink "conversations tónusát"; kispolgári körben élő színészeink valóban nem tudtak szalonban mozogni. Egyre jobban előtérbe nyomul a bécsi bohózat s annak játékmodora. A második magyar társaság a központi fekvésű Rondellából már az országúti Hacker szálába szorult, s már a szinhaz fekvésénél fogva is a közönségnek egészen más rétegére kellett támaszkodnia. A közönség zöme a környéken lakó iparosokból került ki. Ezek természetesen jobban kedvelték a mindinkább népiessé és mindinkább magyarossá színeződő bohózatot. A magyar színészek ennek a sok elemből összeszőtt műfajnak nem mesés, hanem realisztikus elemeit ragadták meg, s ez jó hatást tett játékmodorukra is. A kor magyar színészei ösztönös naturalisták voltak. De a népies bohózathoz nem is kellett sok tanultság: elég volt egy kis játékösztön s a színészek játékában egyre magyarabbá váló népies alakok megfigyelése, mely színészeink vidéki emlékeiből s egyszerű fővárosi életük benyomásaiból bőven táplálkozhatott. Gyolcsos tóttal, foltozó vargával, vándor cigánnyal itt is találkozhattak eleget. Az erőltetett deklamáció és szalon! fonomkodás helyére, mely az eleven élet benyomásaiból alig-alig táplálkozhatott, egyre inkább a természetes játékmodor került. Azok közül a magyar társulatok közül, melyek 1815 és 1837 között Pestet és Budát fölkeresték, csak keveseknek jutott osztályrészül az, hogy a nagy német színházban játszhassanak. Ilyen volt 1819-ben a székesfehérvári magyar társulat,