Pukánszkyné Kádár Jolán: A Budai Népszínház története (MSZI, Budapest, 1979)
Dunanan t, de minden nagyobb eredmény nélkül, mert Blaháné túlságosan illedelmesen táncolta a kánkánt. Winter Bernát a német szinhaz igazgatója viszont ugyancsak bevezeti a kánkántáncot, de már olyan egyértelmű formában, hogy a közönság nem veszi be. Molnárnak pontosan sikerült eltalálnia azt, ami a közönségnek kellett. Néha hajszálfinom árnyalatokon miilik az ilyesmi. A többi Offenbach operettel azonban már nincs ilyen nagy sikere. Nem is lehet, mert a zenei résszel jó énekesek és énekesnők hiján csak nehezen tud megbirkózni. Offenbach fényes hangszerelése, bravúrjai pedig kárbevesznek, mert pénz hiján nem tudják megszerezni a drága partiturát és az operettet zongorakivonat alapján hangszereli újra Jacobi Jakab, a buzgó és szorgalmas karmester. Nem a zene, hanem a tánc, a külső kiállítás a Népszinház operettjeinek erőssége. Egyébként alapos a föltevés, hogy a kánkántáncnak csak a neve francia import s az egész Perrey Jánosnak, a Népszinház balettmesterének sikerült koreográfiai alkotása. Ez a "made in France" jelzés csak a nagyobb kelendőség kedvéért került rá, mint annyi magyar iparcikkre. Sikerének egyik forrása, hogy a Nemzeti Színház még mindig klasszikus hagyományú balettformáival szemben a groteszk és az akrobatikus elemeknek nagyobb tért engedett. Most aztán minden operett végére odakerült a kánkán valamiféle variációja, "La fanfarade" és egyéb elnevezéseken, de az elsőnek sikerét nem tudják többé elérni. Népszerűségben nyomába sem léphetett semmiféle balett, akár sikamlós, akár nem. Igy kísérleteznek A kis ördög vagy a szerelmes török c. balettel, ami nem egyéb, mint a Nemzeti Szinhaz néhány év előtti balettsikerének, a Szerelmes ördögn ek átdolgozása, ami olyanképp történt, hogy összeszedték a balett sikamlós helyeit. Tehát a kánkán mégsem csak a sikamlósság miatt kellett. Offenbachnak inkább csak egyfelvonásosait veszik elő; igy szinrekerülnek a Dajka , és Choufleuri ur otthon lesz .
