Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

házformának - a legkisebbeknek szóló bábszínháznak, a nagyobbaknak való gyerek, majd ifjúsági előadásoknak és a felnőtteknek szánt produkcióknak - egyetlen folyamatban egymásra kell - vagy legalábbis kellene - épülniük, és így szolgálniuk az egyén szellemi-lelki gazdagodását. Másfelől a bábszínház éppen úgy szerves és kiszakíthatatlan része a gyerekszínjátszásnak, mint az élő színház, az amatőrök által létrehozott művek ugyanúgy értékelendők, mint a hakni műsorok vagy a hivatásos színházak produkciói. Hiszen a közönség számára nem léteznek ezek a kategóriák, számára csak a látott előadás van, annak maradandó vagy elfeledendő hatása. Ám e széles terület teljes feltérképezése meghaladja a jelen tanulmány kereteit. így ezúttal csak a hivatásos színházak, illetve színházi csoportosulások élőszínházi produkcióiról szólok. Évek óta rendszeresen nézem a gyerekelőadásokat, gyakorlatilag az évadok bemutatóinak túlnyomó többségét ismerem. Tapasztalataimról időről időre publikációkban, illetve évadösszefoglalókban beszámolok. Ezúttal az elmúlt öt év azon előadásairól szóló észrevételeimet gyűjtöttem össze, amely előadások vagy általánosítható esztétikai, befogadáslélektani problémák megvilágítására szolgáltatnak példát, vagy olyan kimagasló értékekkel rendelkeznek, hogy ilyen formában történő megörökítésük is fontos lehet. A gyerekeknek szóló színjátszásban kimondva vagy kimondatlanul két alapvető szemlélet létezik, ezek szabják meg egy-egy színház vagy előadás gondolatiságát és formavilágát. Az egyik szemlélet teljesértékű, de életkoránál fogva kevesebb tapasztalattal, egyszerűbb fogalmi gondolkodási készséggel, ám korlátlan fantáziával és hihetetlen érzékenységgel rendelkező embernek tekinti a gyereket, a másik a fejlődés alacsonyabb fokán álló, tehát nem teljesértékű lénynek. Az egyik szerint oda kell fordulnia a művésznek a