Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

A gyermekszínházi tevékenység viszonylag rövid múltra tekint vissza. Az előző három-három és fél évtizedben lassan és elszórtan bontakozott ki a gyermekszínház ügye. /Csak címszavakban utalok az Úttörő és Ifjúsági Színházakra, a Duka Margit vezette, de sem állandó helyiséggel, sem önálló társulattal nem rendelkező, mégis jó művészi színvonalat képviselő gyermekszínházra, a Bartók, majd a Budapesti Gyermekszínház létrejöttére, a vidéki színházak lassan rendszeressé vált gyerekelőadásaira, az Állami Déryné, illetve a Népszínház jelentős számú tájelóadására - mint e fejlődés fő állomásaira és etapjaira./ Az elmúlt években viszont robbanásszerű változásnak lehettünk tanúi. E változás leglényegesebb jellemzője a gyerekszínházi produkciók iránt megnövekedett társadalmi igény, s ez igény nyomán a különböző művészi vállalkozások megsokasodása. Az vita tárgya lehet, mennyire valós a gyerekprodukciók iránti igény, mennyi ebben a televízió rendszeres gyerekszínházi közvetítéseinek a hatása, mennyi a divat, s főleg mennyi a megnövekedett szabadidő, a szabadszombatok következménye, de az tény, hogy jó üzlet a gyerekszínházi produkció - különösen a struktúrán kívüli, azaz hakni csoportok számára. Biztos közönségük van. Vagy inkább múlt időben kellene már fogalmazni? Hiszen a lendületes felfutást, a konjunktúrát bizonyos hatások az elmúlt egy-két évben fékezik. Mindenekelőtt a művelődési intézmények egyre szűkebb anyagi lehetőségei, a színházak mind vészesebb gazdasági kötöttségei, s a családok költségvetésében is bekövetkezett kényszerű megszorítások. De az igényt egészen más oldalról is meg lehet, sőt vizsgálódásunk szempontjából meg is kell közelíteni. Ha meggondoljuk, hogy a kétmilliós Budapest egyetlen hivatásos, önálló gyerekszínházzal rendelkezik, hogy a vidéki színházak évente csupán egy, maximum két gyerekeknek /is/ szóló előadást mutatnak be, s hogy kisebb városok, nagy-