Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

gyanis a dolog természetéből adódóan a gyerekek nem kaphatnak érdemi feladatot a színpadon, jelenlétük fölöslegessé válik, ami kínos, feszengő érzést kelta nézőtéren ülőkben is. Nagy a veszélye annak, hogy a gyerekeket kudarcélmény éri, s ennek semmilyen ötlet érdekében sem szabad kitenni őket. S végül a dalok, mondókák s egyéb szövegek megtanulása (a Csalóka Péter kivételével) minden esetben értelmetlen, sem a darabhoz, sem a gyerek befogadóképességéhez nem igazodik, s csak a látszat aktivizálást erősíti. A gyerekelőadások egyik legáltalánosabb problémája a dramaturgiai kidolgozatlanság. Az általában egyetlen szálra fűzött epikus jelenetekből nem lesz dráma. Csak konfliktusokban gazdag háttérből emelkedhet ki az a fő cselekményszál, amely az összeütközéseket hordozhatja. Az egyszálú vagy a komplex cselekmény kérdése mögött mindig az húzódik meg, hogy van vagy nincs konfliktus a darab szereplői között. A gyerekdarabok legtöbbjéből hiányzik a konfliktus, a játéknak nincs tétje. A rendezés még az esetleg meglévő halvány összeütközéseket is gondosan legyengíti, az ellenséget bugyutává, veszélytelenné teszi. Az előadások láttán túlzottnak tűnik a követelmény, hogy a főkonfliktus mellett mellékkonfliktusok is" gazdagítsák a darabot, hogy a mű egyszerre legyen közérthető és összetett, s a didaktikusságot is kerülje. Ha mindemellett a dramaturg és a rendező szoros kapcsolatban állna az előadások elkészítésekor, nem lenne olyan megszámlálhatatlanul sok az oda nem figyelésből, a feladat fél vállról vételéből vagy a hozzá nem értésből adódó következetlenség, zavarosság. Az előadások általában felnőtt dramaturgia szerint készülnek, vagyis általában kb. egy órás az első rész, és negyven perces a második. Csak a nézőtérre kellene beülni egyszer-kétszer, s rögtön kiderülne, hogy nagyon hosszúak