Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)
Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)
a zenekarral, s ez természetes is, hiszen a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolának nem erre kell megtanítania növendékeit. A gyerekszereplők a színészi feladatokkal sem tudtak mit kezdeni, ezért a történetet is le kellett egyszerűsíteni, így a néző csupán a daljáték vázlatát kapta meg. A gyerekek olyan szerepek eljátszására kényszerültek, amelyeket életkori sajátosságaik miatt megjeleníteni nem tudtak, így csak felnőtt-majmolásnak, illusztrálásnak és feszengésnek lehettünk tanúi. A rendező - Szigeti Károly - elképzelése láthatóan az volt, hogy a gyerekek játékaként elevenítse meg a daljátékot, erre utalt az előadást kezdő kiszámolós, amikor látszólag spontán módon választották ki maguk közül a szereplőket. Ennek a megközelítésnek a későbbiekben már alig akadt nyoma, az illusztratív, és a bizonyos kellékek kezelésével létrejött stilizációs játékmód keveredett a gyerekek bedresszírozott mozgású tablóival. A művészi hozzá nem értés, a szakirodalomban, közművelődésben, gyerekszínjátszásban való teljes tájékozatlanság, az életkori sajátosságoknak való fittyethányás tömény öszszefoglalása lett mindannak, ami ellen évek-évtizedek óta a hivatásos és amatőr gyerekszínjátszás szakemberei harcolnak. A színház kizárólag a gyerekek színpadi szereplését mindig kisérő olcsó sikerre kacsingatott, s nem törődött azzal, hogy emögött lehet-e művészi fedezet. A szolnoki Cinóber W.T.A. Hofmann írásából Kárpáti Péter alkalmazta színpadra, és Zoltán Gábor rendezte. A teljesen követhetetlen történet tele van gnómokkal, borzalmakkal, kegyetlenkedésekkel. A klasszikus mesék kegyetlen szituációi mindig feloldódnak, a gyerekek szorongásának kivetítése és a megnyugvás egy mesén belül létrejöhet. Ha azonban a színműben csak kegyetlenség és rútság kap helyet, akkor vagy felerősödnek a szorongások, vagy agresszióba csapnak át, ezért az ilyen előadás egyértelműen káros. A darab
