Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

A vállalkozás azonban lehet nemcsak szándékában, de eredményében is művészi hatású. Vándorfi László rendezésében zömmel a Nemzeti Színház társulatából verbuvált színésztrupp mutatta be néhány éve az Egyetemi Színpadon Weöres 14 ) Sándor Csalóka Péterét, amely az elmúlt időszak egyik legjobb gyerekelőadása lett. Az eredetileg bábszínpadra írt darabot jelzett díszletek között, egy kicsit karikírozó stílusban adták elő. Az előadás elején a színészek beszélgettek a közönséggel, s az élő zenét szolgáltató muzsikusokkal közösen néhány csúfolódó dalt, szólást tanítottak meg a gyerekeknek, arra kérve őket, hogy az előadás alatt, ha ilyen meg ilyen szöveget hallanak, akkor jó hangosan a zenészekkel együtt kiabálják, énekeljék el azokat. Ez az első pillanatban hasonló megoldásnak tűnik, mint a már eddig oly sokszor ostorozott értelmetlen daltanulás, ám az előadás során beigazolódott e módszer átgondoltsága és haszna. A szöveg szerinti, tehát nem a gyerekekhez fordulva elhangzó kérdésekre más előadásokon a nézők - szokásaiknak megfelelően - azonnal válaszolnak, teljes káoszt idézve elő. Itt azonban a gyerekek lefojtott energiái a mondókák, a csúfolódók elmondására koncentrálódnak, ekkor viszont pontos dramaturgiával működik a színpad és a nézőtér együttese . A zenei kíséretben népzenei motívumok és hangulatfestő kiemelő, ellenpontozó zenei frázisok szerepelnek. Kitünö az összhang a színészek és a zenészek között. A rendkívül pontos ritmusú előadásban a szövegmondás tempója, a játékelemek és a zenei effektusok egyetlen szövetet képeznek. A kicsit karikírozó játékmód kitűnően adja vissza a Weöresi humor minden rezdülését, s egyszerre teremtik meg a népi játékok ill. az ebből készült darab színét és fonákját.