Földényi F. László szerk.: Tanulmányok a gyermekszínházról (MSZI, Budapest 1987)

Gyermekszínházi állapotrajz (Nánay István)

tő fantáziájára. Többszörösen kihasználják az álruhába bújás mindig hatásos lehetőségét, újabb és újabb csavarásokkal ez válik a játék egyik szervező erejévé. A főszereplőket leszámítva a színészek több szerepet játszanak - jól. Néhány ügyetlenség tűnik csak fel, főleg a gyerekekkel való kapcsolatban. Ha egyszer megkérdezik a közönséget: "el tudjátok képzelni, hogy Frici bácsi bűnös?", és a színész maszkja, külseje ellenszenves, akkor logikus válasz az igen, holott a darab lényege szerint épp az ellenkező felelet lenne várható. Az előadás egészséges, felszabadult vidámsága /egyszersmind a drámai fordulatok komolyan vétele/, formai bravúrjainak sorozata egy lehetséges gyerekszínházi kifejezési forma jó példáját nyújtja, amelynek azonban nemigen volt folytatása. A legutóbbi szezonban olyan darabokat is bemutattak a Népszínházban, amelyek azokban az időkben születtek, amikor a Bartók Gyerekszínház a legjobb írókat tudta szerzőgárdájába vonni. A hatvanas években többek között Zelk Zoltán, Kolozsvári Grandpierre Emil, Vargha Balázs, Képes Géza, Weöres Sándor írt a gyerekeknek szép, bár nem mindig színpadszerű drámai műveket. Ezek egyike A. Fauques-TamássyZdenkó-Vargha Balázs műve, a Toronyóra lánccal, amelyet Meczner János igényesen, határozott, markáns tílusban állított színre. A rendező erős kézzel tömörítette a kissé terjengős, csekély drámai feszültséggel bíró zenés darabot, az ökonomikusabb szerkezet erősítette a darab drámaiságát, a dalok egy részét sikerült szituációba helyezni, így kevésbé állítják meg a cselekményt. Az előadás látványvilága igen érdekes: a díszlet óriási építőkockákból áll össze, az elemek könnyen variálhatók, ami praktikus, s egyben a gyereknézők fantáziáját is megmozgatja. A színészek rikító színű pamutparókát hordanak,